NB II: mentáltréner lehet az ötszörös magyar bajnok védő

2018.01.18. 20:02
Mint arról korábban beszámoltunk, a 33 éves Máté Péter távozik a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacustól. A védő szeretné folytatni az aktív pályafutását, de hamarosan „sport coach” is lehet, tehát mentáltrénerként segítheti a fiatal játékosokat – számolt be róla a haon.hu.

„Közös megegyezéssel, korrekt és baráti viszonyban váltunk el a nyírségiekkel – mondta a megyei lapnak Máté Péter. – Elsősorban az volt az ok, hogy több játéklehetőséghez szeretnék jutni. Van érdeklődés irántam több csapattól, de kacérkodom azzal a gondolattal, hogy »sport coachként«, azaz mentáltrénerként dolgozzak a jövőben.”

A kifejezés olyan szakembert takar, aki felébreszti a sportoló szunnyadó képességeit, potenciálját, segít felismerni és kiaknázni a rendelkezésére álló készségeket, valamint kifejleszteni a hiányzókat. Vagyis lehetővé teszi, hogy a játékos elérje a teljesítőképességének vélt mentális felső határát, sőt túl is szárnyalja azokat.

„Legfőképpen ez a része érdekel a labdarúgásnak. Ha végignézek az előttem és utánam lévő korosztályokon, azt látom, nagyon sok tehetséges játékos »veszett el«. Sokan jóval többre voltak hivatva, mint amit végül elértek. Úgy vélem, van annyi tapasztalatom és elképzelésem, hogy lássam, melyek azok a buktatók, amelyeken át kell segíteni a futballistákat, s ezáltal a klubokban többen juthatnak el az első csapatig. Hozzáteszem, hogy nemcsak fiatalok esetében, hanem felnőttkorban is nagyon hatékony ez a módszer. Akár már most is elkezdhetném ezt a foglalkozást, azonban még nagyon vonzó számomra az aktív játék is” – mondta Máté, aki már erre a fajta munkára kapott ajánlatot akadémiáktól.

Máté Péter Debrecenben nevelkedett, 18 évesen mutatkozott be az NB I-ben. Kölcsönben szerepelt az angol Readingben, itthon pedig Diósgyőrben és Szolnokon. A Lokival ötször-ötször nyert bajnokságot és Magyar Kupát, a Szuperkupát négyszer hódította el a csapattal, játszott a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörében is. 2016 nyarán igazolt az NB II-es Nyíregyházához, a szabolcsiaknál másfél évet töltött el.

Legfrissebb hírek

Fiatal labdarúgót igazolt az Újpest az MTK-tól

Labdarúgó NB I
12 órája

A ferencvárosi Lenny Joseph felkeltette a skót Rangers érdeklődését – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 21:19

Kodrót ismét kölcsönadta a Ferencváros – most Görögországba

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 10:55

Szerb válogatott támadót szerződtetett a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 20:13

A Paksi FC Fehérvárról igazolt szélsőt – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 15:27

Az Újpest bejelentette a Paksról érkező új szerzeményét

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 15:12

Paksi FC: megegyeztek, Fehérvárról érkezik szélső Zeke pótlására – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 14:19

ZTE: brazil csatár érkezhet Szaúd-Arábiából

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 07:31