NB II: közvetlen riválist erősítettek legutóbb az Óvárhoz érkezők

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.14. 22:03
A legutóbb a labdarúgó NB II-ben szereplő Sopront erősítő Heinrich Márk és Kulcsár Kornél is a szintén a másodosztályban szereplő Mosonmagyaróvár együttesében folytatja pályafutását – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

A kapus Heinrich Márk a szintén másodosztályú Soprontól fél évre, kölcsönbe kerül az óváriakhoz. A kölcsönadás ténye azért érdekes, mert a Sopron riválisa a Mosonmagyaróvárnak a kiesés elkerüléséért folytatott harcban.

A másik új szerzemény, a támadó középpályás, Kulcsár Kornél is a Sopront erősítette legutóbb, igaz, ő már szabadon igazolható labdarúgóként kerül Várhidi Péter együtteséhez, mivel decemberben nem hosszabbított szerződést az NB II sereghajtójával.

Eközben a Sopronnal kapcsolatos hír, hogy Kovács Dominik közös megegyezéssel szerződést bontott a klubbal – az ő új csapata még nem ismert.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOSONMAGYARÓVÁRNÁL
Érkezők: Eszlátyi István (Békéscsaba – kölcsönbe), Heinrich Márk (Sopron – kölcsönbe), Kulcsár Kornél (szabadon igazolhatóként, legutóbb Sopron)
Távozók: Bohner Roland (szabadon igazolható), Deéry Ármin (Stegersbach – Ausztria), Juhász György (szabadon igazolható), Karacs Péter (szabadon igazolható), Laki Balázs (Gyirmót, szabadon igazolhatóként), Tarczy Pál (szabadon igazolható), Tóth Levente Milán (MTK – kölcsönből vissza, onnan Szeged 2011 – kölcsönbe)

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOPRONI VSE-NÉL
Érkezők: Czingráber Máté (Vasas), Kitl Krisztián (DVTK kölcsönbe), Kunsági Roland (szabadon igazolható, legutóbb ETO FC Győr), Szabó Viktor (Ceglédi VSE), Tóth Dávid (Haladás – kölcsönbe), Varga Róbert (ETO FC Győr)
Távozók: Ágh Zoltán (szlovákiai, STK Samorin – Szlovákia), Heinrich Márk (MTE 1904 – kölcsönbe), Kokenszky Norbert (Paks – kölcsönből vissza, onnan Budafok – kölcsönbe), Kovács Dominik (szabadon igazolható), Kulcsár Kornél (MTE 1904, szabadon igazolhatóként), Varga Szabolcs (MTK kölcsönből vissza, onnan Vác, ismét kölcsönbe)

Legfrissebb hírek

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
6 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
13 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
19 órája

A hajrában bukott pontokat a Vasas, lesimázta a Kecskemét a Szegedet és feljutó helyre lépett előre – ez történt az NB II 16. fordulójában

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:01

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50
Ezek is érdekelhetik