NB III: a volt DVSC-középpályás Debrecenbe igazol

2018.03.08. 15:46
A labdarúgó NB III Keleti csoportjában szereplő DEAC-nál folytatja a pályafutását Luis Ramos, a DVSC-vel a Bajnokok Ligáját is megjáró hondurasi középpályás – adta hírül a harmadosztályú debreceni klub hivatalos közleményben.

Luis Ramos 2008-ban igazolt Magyarországra, a Nyíregyháza Spartacus játékosa lett. Egy évvel később a DVSC-hez szerződött, amellyel a Bajnokok Ligájában is szerepelt, valamint kétszeres bajnok és Magyar Kupa-győztes lett a cívisvárosiakkal. Később megfordult Kecskeméten is, legutóbb pedig az iraki élvonalban futballozott.

A hondurasi válogatott középpályás Máté Péter és Spitzmüller István után a Debreceni EAC harmadik rutinos új igazolása, a klub célja pedig a bennmaradás az NB III-ban. A DEAC 16 forduló után az utolsó előtti helyen szerénykedik a Keleti csoportban, igaz, csak három pontra van a „túlélést" jelentő helyen álló Balassagyarmattól.

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
17 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15