NB II: a Bayern révén ismert lett, most bemutatta a feljutó

2018.07.24. 13:40
null
Gréczi Márton és Nyilas Elek, a Tiszakécske szakmai igazgatója (Fotó: tiszakecskefoci.hu)
A labdarúgó NB II egyik feljutója, a Duna Aszfalt Tiszakécske hivatalos honlapján bejelentette Gréczi Márton (MTK) és Károly Bálint (PMFC) szerződtetését.

 

A 18. születésnapját a közelmúltban ünneplő, az MTK-tól kölcsönbe érkező Gréczi Márton neve ismerősen csenghet olvasóinknak, 2015 tavaszán ugyanis nagy érdeklődést váltott ki, amikor a Kecskeméti Labdarúgó Akadémia akkor 15. életévében járó növendéke a Bayern München korosztályos csapatánál vehetett rész edzésen.

A szélsőként és támadó középpályásként is bevethető Gréczi Mártont néhány héttel később szerződtette az MTK, egy évre rá profi szerződést is kapott a kék-fehéreknél, akiknél NB III-as mérkőzéseken játszott, majd a legutóbbi szezon utolsó fordulójában az NB II-ben is bemutatkozott.

„Rövid távon szeretnék stabil kezdő játékossá válni és minél többet játszani a tiszakécskei csapatban, hosszú távon pedig szeretnék egyszer bekerülni a felnőttválogatottba” – idézi a kécskei honlap Gréczi Mártont, aki egy csapatban futballozhat hét évvel idősebb bátyjával, a Nyíregyházáról érkező Gréczi Gáborral.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A TISZAKÉCSKÉNÉL
Érkezők: Gréczi Gábor (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Gréczi Márton (MTK, kölcsönbe), Huszti András (Illés Akadémia), Károly Bálint (PMFC), Molnár Márk (Sopron), Sirokmán Zoltán (Makó), Stoiacovici Dávid (Bp. Honvéd, kölcsönbe)
Távozók: Bartucz Dániel (szabadon igazolható), Füle Ákos (abbahagyja) Horváth Bence (szabadon igazolható), Ladányi Patrik (szabadon igazolható), Pintér András (szabadon igazolható), Takács Krisztofer (szabadon igazolható), Zámbori Dániel (szabadon igazolható)

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
12 órája

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Korai gól döntött, a Tiszakécske legyőzte a több helyzetet is elhibázó Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:18

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15