NB II: szerződést bontott játékosával a Mosonmagyaróvár

Vágólapra másolva!
2018.11.22. 15:20
Noha a Ceglédtől (2–0) elszenvedett vereségig valamennyi meccsen játszott Kapacina Valér (25) a Credobus Mosonmagyaróvárban, a középpályást előbb a tartalékok közé irányították a vezetők, majd a napokban szerződést is bontottak a kegyvesztetté vált labdarúgóval.

„A hazai vesztes meccs után levélben értesített az elnök, hogy a jövőben csak a tartalékcsapat edzéseit látogathatom – mondta a Kapacina Valér.Majd egy hónap múlva beszélhettem személyesen vele, s az egyeztetést szerződésbontás követte.”„A hazai vesztes meccs után levélben értesített az elnök, hogy a jövőben csak a tartalékcsapat edzéseit látogathatom – mondta a Kapacina Valér.Majd egy hónap múlva beszélhettem személyesen vele, s az egyeztetést szerződésbontás követte.”

A játékos számára befejeződött az őszi szezon, csupán a téli átigazolási időszak után futballozhat újra, természetesen egy másik csapatban.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
22 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

A hajrában bukott pontokat a Vasas, lesimázta a Kecskemét a Szegedet és feljutó helyre lépett előre – ez történt az NB II 16. fordulójában

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:01

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20
Ezek is érdekelhetik