NB II: az U20-as vb-bronzérmes hátvéd Óváron folytatja

Vágólapra másolva!
2019.01.18. 17:11
Debreceni András mellett Németh Ádám és Gálfi László is a labdarúgó NB II-ben szereplő Mosonmagyaróvárnál folytatja pályafutását.

„Megegyeztünk Debreceni Andrással, a védő fél plusz egy éves szerződést ír alá hozzánk, és azt várjuk tőle, hogy játékával a védelem stabilabbá váljon – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Drescher Ottó, a klub elnöke. – Rajta kívül megszereztük Németh Ádámot, aki legutóbb Szolnokon futballozott, illetve Gálfi Lászlót, ő a III. Kerületi TVE-től érkezett.”„Megegyeztünk Debreceni Andrással, a védő fél plusz egy éves szerződést ír alá hozzánk, és azt várjuk tőle, hogy játékával a védelem stabilabbá váljon – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Drescher Ottó, a klub elnöke. – Rajta kívül megszereztük Németh Ádámot, aki legutóbb Szolnokon futballozott, illetve Gálfi Lászlót, ő a III. Kerületi TVE-től érkezett.”

A 29 éves Debreceni András pályafutása során 177 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, volt korosztályos és felnőttválogatott, illetve tagja volt a 2009-es U20-as világbajnokságon bronzérmet szerző csapatnak. Ősszel az NB II-es ETO FC Győrben futballozott, de november végén a klub szerződést bontott vele (is).

A mai napon arról is beszámoltunk, hogy Katona Károly viszont távozik a Mosonmagyaróvártól.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOSONMAGYARÓVÁRNÁL
Érkezők: Debreceni András (szabadon igazolhatóként, legutóbb ETO FC Győr), Gálfi László (III. Kerületi TVE), Kovalovszki Máté (Haladás – kölcsönbe), Németh Ádám (Szolnok)
Távozók: Kapacina Valér (szabadon igazolható), Katona Károly (szabadon igazolható), Stieber András (Budaörs, szabadon igazolhatóként), Kovács Botond (MTK Budapest – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Újpesten edzett, a jövő héten pedig visszatér Svájcba

Légiósok
17 órája

Történelmi igazolás küszöbén: Huszti András már a Steauával edz – NS-infó

Légiósok
19 órája

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.02.05. 17:07

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.02.05. 09:30

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 18:18

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19
Ezek is érdekelhetik