NB II: a Vasas végleg megvásárolja az MTK kölcsönjátékosát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.13. 09:29
A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas a hivatalos honlapján bejelentette, kivásárolja szerződéséből Hinora Kristófot, az MTK 21 esztendős utánpótlás-válogatott játékosát.

Az 1998-as születésű futballistát az MTK tavaly nyáron adta kölcsön az angyalföldieknek. Hinora a Vasas színeiben harminc tétmérkőzésen lépett pályára, s összesen három gólt szerzett a 2018–2019-es idényben.

A Vasas bejelentette, él a kölcsönszerződésben foglalt opciós vételi jogával, s végleg megvásárolja Hinorát az MTK-tól.

„Hinora Kristóf pályafutását tizenkét éves kora óta követem – idézi Domonyai László klubigazgatót a vasasfc.hu. Az, hogy kivásároljuk élő szerződéséből mutatja, a Vasas mennyire sokat lát Hinora Kristófban és milyen elvárásaink vannak. Az átigazolása jelképezi a klubfilozófiánk szerinti építkezést és a fiatal tehetségek iránti elkötelezettségünket.”

Legfrissebb hírek

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
16 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
22 órája

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13

NB II: szintet lép a Kozármisleny és az MTK együttműködése; új játékos Budafokon és Kécskén is

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 15:52
Ezek is érdekelhetik