NB II: nyár elején távozott, most visszatért a kapus Siófokra

F. B.F. B.
2019.08.17. 11:04
Balszerencsés szériát fogtak ki a labdarúgó NB II-ben szereplő BFC Siófok kapusai, hiszen a közelmúltban Benke András és Molnár Péter is megsérült, így csak Hutvágner Gergely maradt bevethető ezen a poszton a keretben. A klub vezetősége ezért újra szerződtette a nyár elején távozó Tajti Norbertet – számolt be róla a klub honlapja.

Az elmúlt hetekben balszerencsés szériát fogtak ki a Siófok kapusai, hiszen a Szombathelyi Haladás elleni, 1–1-re végződő mérkőzést követően derült ki, hogy eltörött Benke András keze – a kapus így is végigvédte a találkozót.

A másik kapus, Molnár Péter térde a Gyirmót FC Győr elleni bajnoki meccsen sérült meg egy védés során, rá két-három hét pihenő vár.

Mivel így jelenleg csak egy kapus, a nyáron szerződtetett Hutvágner Gergely szerepel a Siófok keretében, a Balaton-partiaknak sürgősen kapusra volt szükségük.

A klub vezetősége lépett, és villámgyorsan olyan kapust igazolt le, aki megbízható, és bármikor bevethető. Ő nem más, mint a 35 esztendős Tajti Norbert, akinek a szerződése júniusban lejárt, de most újra aláírt a klubhoz, így továbbra is a BFC Siófokban szerepel.

A Siófok az NB II 4. fordulójában vasárnap 19 órától az éllovas ETO FC Győrt fogadja.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BFC SIÓFOKNÁL
Érkezők: Bencze Márk (Vitesse, Hollandia), Horváth Péter (Paks, kölcsön után végleg), Hutvágner Gergely (Sampdoria – Olaszország, kölcsönbe), Izing Martin (Kisvárda – kölcsön után végleg), Jagodics Bence (Balmazújváros), Lencsés Bálint Kristóf (Puskás Akadémia U19), Tajti Norbert (szabadon igazolhatóként, legutóbb is Siófok), Tajthy Tamás (ETO FC Győr), Réti Patrik (Mol Fehérvár, kölcsön után végleg)
Távozók
: Fehér Zsolt (Tiszafüred), Gál Mátyás (Vasas), Medgyes Zoltán (Haladás – kölcsönből vissza), Tóth Martin (Haladás – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
8 perce

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
22 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
23 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56
Ezek is érdekelhetik