NB II: keresztszalag-szakadástól fél a megsérült támadó

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2019.10.29. 08:02
A Nyíregyháza elleni vasárnapi NB II-es bajnoki 77. percében megsérült Németh Márió, a Haladás labdarúgócsapatának támadója, de még nem tudni, mennyit kell kihagynia – tudtuk meg a klub honlapjáról.

A vasárnapi, Nyíregyháza (1–3) elleni NB II-es bajnoki 77. percében a 24 éves támadónak ismét a bal térde sérült meg – hasonló módon, mint 2016. október 22-én a Mezőkövesd elleni NB I-es bajnokin, amikor a bal térdében elszakadt az elülső keresztszalagja és a műtétet követően hosszú hónapokat kellett kihagynia. A játékos most természetesen az ápolás után nem is tudta folytatni a játékot.

„Balról befelé csináltam egy cselt a jobb lábammal, ám a bal térdem leragadt – mondta Németh Márió. Éreztem, hogy nagy a baj, úgyhogy le kellett jönnöm a pályáról. Egyelőre annyira nem fáj, mint anno, a mezőkövesdi meccs után, de félek tőle, ismét elszakadt a keresztszalagom – legutóbb nyolc hónapot kellett kihagynom ezzel a sérüléssel. Mindenesetre reményeim szerint a hét elején – talán kedden – MR-vizsgálatra mehetek, utána okosabbak leszünk.”

A Nyíregyházától 3–1-es vereséget szenvedő szombathelyiek 14 forduló után 12 ponttal a kieső, 18. helyre csúsztak vissza a tabellán.

Legfrissebb hírek

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
9 órája

A hajrában bukott pontokat a Vasas, lesimázta a Kecskemét a Szegedet és feljutó helyre lépett előre – ez történt az NB II 16. fordulójában

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:01

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32
Ezek is érdekelhetik