NB III: Várhidi Péter nem folytatja munkáját az Ózdnál

Vágólapra másolva!
2019.11.12. 23:00
null
Várhidi a klub lehetetlen helyzete miatt távozik (Fotó: Nemzeti Sport)
A súlyos gondok miatt nem folytatja tovább munkáját Várhidi Péter, a labdarúgó NB III Keleti csoportjában szereplő Ózdi Kohász szakmai igazgatója.

A korábbi szövetségi kapitány közleményét az Ózdi Kohász Facebook-oldala közölte, ezt most változtatás nélkül közreadjuk:

Tisztelt szurkolók!
Egy évvel ezelőtt nagy reményekkel érkeztem az Ózdi Kohászhoz, hittem benne, hogy a fennállásának 110. évfordulója előtt álló klubnál maradandót lehet alkotni. Bíztam benne, hogy a csapat, a patinás múltjához méltóan szerepelhet majd a bajnokságban és az őt megillető helyre kerül a magyar labdarúgásban. Sajnos azonban látni kell, hogy az egyesület egyre lehetetlenebb helyzetbe kerül, így az általam eltervezett szakmai munkát immár nem tudjuk elvégezni, sem az alaposan megcsappant létszámú utánpótlásban, sem a felnőtt korosztályban. Nem használhatjuk a városi stadiont, egyáltalán nem tudunk edzeni, nem tudjuk egyben tartani a keretet. Ebben a helyzetben részemről vállalhatatlan a folytatás, hiszen ilyen körülmények között nem tudok segíteni a klubnak. Köszönöm a támogatásukat és bízom benne, hogy a klub jövője biztosított lesz a jövőben.
Várhidi Péter

2019. 11. 12.”


Várhidi Pétert tavaly nyáron nevezték ki szakmai igazgatónak az Ózdnál, az NB III-as csapat irányítása mellett az utánpótlásban folyó munkáért is ő felelt.

Mint beszámoltunk róla, az MLSZ versenybizottsága a közelmúltban két részletben összesen 12 pontot levont az Ózdtól, a csapat eközben infrastrukturális hiányosságok miatt nem játszhatja hazai mérkőzéseit az ózdi stadionban, sőt a klubvezetőség döntése értelmében nem is edzett Ózdon. Úgy tudjuk, hogy a bajnokságtól mindezek ellenére nem lép vissza a csapat, arról pedig, hogy ki irányítja a továbbiakban az együttest, holnap születik döntés.

Legfrissebb hírek

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
2025.09.09. 18:42

NB III: Horváth Ferenc vereséggel nyitott Tatabányán, kikapott az FTC II

Labdarúgó NB II
2025.09.07. 18:41

NB III: a Bicskét is legyőzte a Dorog, és továbbra is hibátlan

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 23:09

Horváth Ferenc lett a Tatabánya vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 12:17

Hat meccs, egy pont – távozott az NB III-as Pénzügyőr trénere

Labdarúgó NB II
2025.09.03. 13:55

NS-infó: visszatérhet – Horváth Ferenc ezzel a magyar klubbal tárgyal

Labdarúgó NB II
2025.09.02. 12:21

NB III: tízgólos győzelmet aratott a Gyirmót, hibátlan maradt a Dorog és az FTC II is

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 21:00

Videó: ritka nagy gól az NB III-ból – a kezdőkörből talált be a bicskei játékos

Labdarúgó NB II
2025.08.28. 09:07
Ezek is érdekelhetik