NB III: távozik a Szentlőrinctől, a KTE edzője lesz Gombos Zsolt

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2019.12.25. 09:08
A labdarúgó NB III Közép-csoportjában szereplő Kecskeméti TE a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy az idény második felétől a Szentlőrinctől érkező Gombos Zsolt veszi át a csapat irányítását.

Gombos Zsolt a Közép-csoportban a bajnoki címre is esélyes Szentlőrinctől érkezik Kecskemétre. A szakember korábban Ausztriában, a ZTE utánpótlásában és felnőttcsapatánál, valamint a megye I-es Nagykanizsánál is dolgozott edzőként.

„A Kecskemét megkeresése után nem volt ez egy egyszerű döntés számomra, mert a szívemhez nőtt a csapat, megszerettem a társaságot. Ilyen vagyok, minden korábbi klubomhoz kötődtem, de végül megszületett bennem a döntés. Nem vagyok egy ugráló típus, a kihívás állt az utóbbi években minden váltásom mögött. Most úgy érzem, hogy a Kecskemét közelebb áll a jövőbeli terveimhez, az NB II mindenképpen komoly célkitűzés. Ezért fogunk dolgozni, hogy ez meglegyen!” – mondta Gombos Zsolt a kecskemetite.hu-nak.

„Azt gondolom, hogy az elmúlt években Zsolt neve garancia volt a sikerre. A vele folytatott beszélgetés is meggyőzött minket a szakmai vezetéssel arról, hogy ő a megfelelő ember erre a pozícióra. Ha csak azt a motivációt fogom látni minden játékoson, amit rajta látok most, akkor biztos vagyok benne, hogy nagyon sikeresek leszünk!” – fogalmazott a klubhonlapnak a KTE sportigazgatója, Tóth Ákos.

A KÖZÉP-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Pécsi MFC17142163–8+5544
2. Szentlőrinc SE17124127–10+1740
3. Monor1795328–13+1532
4. Iváncsa KSE1794429–17+1231
5. Dunaújváros1783625–26–127
6. Kozármisleny FC1776430–25+527
7. FC Dabas1772813–18–523
8. Rákosmente KSK1764728–28022
9. Dabas-Gyón FC1764718–26–822
10. Budapest Honvéd-MFA II1756631–26+521
11. Kecskeméti TE1754822–23–119
12. Szekszárdi UFC1746722–32–1018
13. THSE-Szabadkikötő17431019–51–3215
14. Taksony SE17421114–28–1414
15. Dunaharaszti MTK17251011–34–2311
16. Kelen SC17241120–35–1510
Legfrissebb hírek

A Kecskemét a végére felőrölte a Szegedet

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:55

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

NB II: Banó-Szabó nyáron a Vasashoz igazol; kölcsönadta csatárát a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.29. 13:06

Az NB I-ből és Németországból is igazolt a Tatabánya

Labdarúgó NB II
2026.01.27. 15:18

NB I-es játékosok a BVSC-ben, igazolt a Videoton, a Szentlőrinc és a Tiszakécske

Labdarúgó NB II
2026.01.27. 11:30

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Magyar bajnok és kupagyőztes játékost szerződtetett az NB III-as Kaposvár

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 12:28
Ezek is érdekelhetik