NB II: újabb U20-as vb-bronzérmes játékos érkezett Győrbe

F. B.F. B.
2020.01.10. 21:54
A közelmúltban leigazolt Simon András után testvére, Simon Ádám is a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győrben folytatja a pályafutását – számolt be róla a klub honlapja, az eto.hu.

Simon Ádám
2004-ben került az MTK-hoz, a kék-fehéreknél kapta meg első profi szerződését. 2008 telén a Haladásba igazolt, majd 2011-ben a Palermóhoz, aztán 2012-ben a szintén olasz Barihoz került. Játszott még a Vidiben és Gyirmóton is, az ETO-ba pedig most az NB I-es Pakstól érkezett.

A 29 éves középpályás – testvéréhez, Simon Andráshoz hasonlóan – tagja volt a 2009-ben Egyiptomban az U20-as vb-n bronzérmet szerző magyar válogatottnak. A felnőttválogatottban háromszor szerepelt.

„Nagyon örülök, hogy sikerült az ETO-hoz igazolnom – ecsetelte Simon a klub honlapján. – A paksi időszakom jó volt, de lezártnak tekintem, most már az ETO céljaiért küzdök. Az is komoly húzóerő volt az ideigazolásom kapcsán, hogy a testvérem nemrég ide igazolt; várom, hogy újra egy csapatban játszhassunk. Szeretnék minél több lehetőséghez jutni és elnyerni az ETO-szurkolók bizalmát, szeretném segíteni a csapatot a feljutásért folytatott harcban!”

Simon Ádám két és fél évre szóló megállapodást írt alá Győrben és a 46-os számú mezben lép majd pályára. Érdekesség, hogy a Gyirmót után az ETO-nál is együtt futballozhat testvérével, Simon Andrással.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08