NB II: négy játékosát kölcsönadta a listavezető MTK

F. B.F. B.
2020.02.15. 07:30
Négy játékosát, Babinszky Bencét, Szerencsi Miklóst, Tóth Zoltánt és Molnár Bencét is kölcsönadta a labdarúgó NB II-ben szereplő MTK Budapest – számolt be róla a klub honlapja, az mtkbudapest.hu.

A négy játékos a több játéklehetőség és további fejlődésük érdekében folytatják tavasszal kölcsönben más kluboknál pályafutásukat.

A 19 éves szélső, Babinszky Bence az NB III-as Kozármisleny, míg a 22 éves balhátvéd, Szerencsi Miklós a szintén harmadosztályú BSS Monor csapatánál folytatja – utóbbi az előző szezonban már játszott kölcsönben a monoriaknál, amikor az együttes még a másodosztályban szerepelt.

A 20 esztendős Tóth Zoltán mostantól Iváncsán, míg a 19 éves Molnár Bence a Rákosmente KSK-nál szerepel kölcsönben.



TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Bíró Bence (Vitória Guimaraes – Portugália), Cseke Benjamin (Paks, kölcsön után végleg), Molnár Bence (Vác – kölcsönből vissza), Prosser Dániel (DVTK), Biben Barnabás, Horváth Artúr, Helembai Márk, Lehoczky Roland, Kovács Mátyás (mindannyian Sándor Károly Akadémia)
Távozók: Babinszky Bence (Kozármisleny – kölcsönbe), Nasiru Banahene (ghánai, FC Honka – Finnország, kölcsön után végleg), Molnár Bence (RKSK – kölcsönbe), Simon András (ETO FC Győr), Szerencsi Miklós (Monor – kölcsönbe), Tóth Zoltán (Iváncsa – kölcsönbe)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48