Haladás: befejezte profi pályafutását a korábbi belga légiós

2020.04.09. 13:30
null
Thomas Wils befejezte profi pályafutását (fotó: haladas.hu)
Nem egészen harmincévesen befejezte profi labdarúgó-karrierjét a Szombathelyi Haladás korábbi belga középpályása, Thomas Wils – számolt be róla a klub honlapja, a haladas.hu.

Thomas Wils (bátyjával, a belső védő Stef Wilsszel együtt) 2015 nyarán érkezett a Haladáshoz.

A védekezésben és támadásban is hasznos teljesítményre képes Wils alapembere volt a szombathelyi együttesnek, a 2015–2016-os szezonban az NB I-ben 28 bajnokin lépett pályára és egy gólt szerzett. Noha Wilset még egyéves szerződés kötötte a zöld-fehérekhez, családi okok miatt 2016 nyarán visszatért hazájába, a Lierse SK-hoz.

Két évvel később, 2018 júliusában a sárga-fekete klub harmadosztályú együttesébe szerződött, azóta ott futballozott. A belga bajnoki küzdelmek azonban – Európában elsőként – a koronavírus miatt befejeződtek. A 30. életévét április 24-én betöltő, a belga első ligában pályafutása során 95 bajnokin szereplő futballista most bejelentette, befejezi profi karrierjét, és július 1-jétől szülővárosa együttesében, az amatőr, hatodosztályú Turnhoutban játszik tovább.

„Még most is jó szívvel gondolok vissza a Haladásnál eltöltött időszakra, kizárólag jó emlékeim vannak arról az egy évről – nyilatkozta a klubhonlapnak Thomas Wils. – Nagyon kedveltem a klubot, jó csapatunk is volt, remek játékosokkal, nagy meccseket vívtunk és jó szezont zártunk. Az NB I-ről is jó emlékeim vannak, sok színvonalas meccset láttam, remek futballistákkal. Fájó szívvel jöttem el, de korábbi klubom, a Lierse nagyon szeretett volna átigazolni, hogy a segítségemmel visszajusson a másodosztályból az elsőbe. Hogy miért döntöttem a profi karrierem befejezése mellett? Egyrészt – elsősorban a koronavírus-járvány miatt – sok belga klub küzd financiális gondokkal, másrészt ugyan csak harmincéves vagyok, de a csapatok egy része fiatalabb futballistákat keres, nem a korombelieket. Nyártól tehát Turnhoutban futballozom, de már járok edzőképző tanfolyamra, később ugyanis edzősködni szeretnék.”

Thomas Wils testvére, Stef Wils 2018 nyarán döntött úgy, hogy befejezi profi pályafutását.

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52