A bánat filozófiája – Malonyai Péter jegyzete

Mondják, a Vasas a legnagyobb vesztese a futballszövetség járvány sújtotta bajnoki lezárásának, ám ez csak nézőpont kérdése.

Kezdjük a tényekkel! Az NB II tabelláján első az MTK, második a Budafok. Az éllovastól 12, a mögötte állótól hét pont választja el a Vasast, amely a 27 forduló során csak eggyel kevesebbszer kapott ki, mint a másik kettő – együttvéve. A tabella az első fordulótól az utolsóig erősorrendnek számít, miért befolyásolná ezt a koronavírus?

A hét pont tehát hét pont, akkor is hátrány, ha azt vallják a Fáy utcában, hogy lendületben volt a csapat, ha folytatják… Hát igen, a felső határ a csillagos ég, hallottunk már ilyet, persze főként akkor, amikor éppen nem volt meccs.

Nem mellesleg lehetne a hét pont hátrány öt pont előny is, csak éppen nem kellett volna kikapni kétszer az MTK-tól (1–4, 1–3), egyszer a Budafoktól (0–2), tehát éppen azoktól, akik – úgymond – hivatali határozattal, de jövőre az első osztályban folytathatják.

Az igazsághoz tartozik, hogy a mostani edző, Bene Ferenc csak az MTK elleni második meccsen ült a kispadon, ám a lefújás után azt nyilatkozta, hogy „nem vagyunk még készen”. Történt ez akkor, amikor már – ahogy mondják – lendületben volt a csapat (három meccs, három győzelem). Mondata árulkodó, mint ahogy elődjéé, a Fáy utcából kiebrudalt Szanyó Károlyé is, aki a Budafoktól elszenvedett vereség után az agresszivitást, a hozzáállást és a futómennyiséget kérte számon játékosain.

Ezzel együtt nincs miért félteni a Vasast, hiszen Bene edző már a jövőre gondol, az átigazolási piacról beszél, hivatalosan: „A keretünk folyamatosan alakul.” Angyalföld népszerű a csapatot kereső futballisták körében, egyrészt mert – idézem újra az edzőt – „a klubnál kialakult filozófia sokaknak vonzó”, viszont „csak olyan játékosok érkezhetnek, akik megfelelnek a nálunk kialakult szellemiségnek”.

Szép háttér, de azért – gondolom – némi pénzzel is meg tudják támogatni a pezsgő szellemi áramkört, hiszen volt éppen elegendő filozófus a tudomány történetében, akinek a szegénység megnehezítette, hogy idejében ráleljen a bölcsek kövére. Legyen elegendő csak az ókor nagyját, Senecát idéznem: „Semmit sem vet meg az, aki éhezik.”

Kissé eltávolodtam a jelentől, amikor a kényszer szülte szellemiség nagyvonalúságot követel a csapattól, miközben a dac belefér, hogy a gyerekkoromban számba rágott mozgalmi múltból merítsek: „Vasas, ne hagyd magad!”