NB II: „Villámcsapásként ért minket a döntés” – reagált a Kécske

T. N.T. N.
2020.05.05. 17:29
null
A Tiszakécske nem nevezhet az NB II-re a következő idényben (Fotó: Bús Csaba/Petőfi Népe)
Ahogy arról beszámoltunk, az MLSZ elnökségének döntésével egy időben jelent meg, hogy a nem folytatódó NB II-es bajnokság záró táblázata alapján a 18. helyezett Tiszakécske és a 19. helyezett Vác nem jogosult nevezni a következő idényre – a versenykiírás szerinti harmadik kieső a Balmazújváros, amelyet már korábban kizárt a versenybizottság.

 

„Villámcsapásként ért bennünket a döntés – jelentette ki Nyilas Elek, a Tiszakécskei LC szakmai igazgatója a Nemzeti Sportnak. – Mindeddig úgy hittük, folytatódhat a bajnokság a másodosztályban is, s ennek megfelelően a teljes keret és a stábtagok hétfőn átestek a koronavírusteszten, szerdától pedig terveztük az edzések újraindítását, amelyet egyébként az MLSZ döntésétől függetlenül meg is teszünk.”

A Tiszakécskéhez hasonló sorsa jutó Vác ügyvezetője, Belák Gyula is csalódottságának adott hangot. Hír még az NB II-vel kapcsolatban, hogy a harmadosztály Nyugati csoportjában élen záró Érd nem vállalja az indulást a következő idényben.

Az Érd visszalépése után a feltöltési szabályzat értelmében elsőként a legjobb 2. helyezett NB III-as csapat, a Szentlőrinc SE előtt nyílhat út a másodosztályú szereplésre. Ha a baranyaiak nem vállalják az NB II-et, akkor a második liga 18., tehát legjobb kieső helyén végző Tiszakécskei LC kaphat lehetőséget a másodosztályban, az óbudaiak csak azt követően kerülhetnek sorra, ha a kécskeiek sem vállalják az indulást.

Legfrissebb hírek

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
2026.09.06. 20:49