NB III: „Megérett a csapat az osztályváltásra” – óbudai közlemény

F. B.F. B.
2020.05.06. 17:39
null
Legközelebb már a másodosztalyban örülne gólnak a III. Kerület (Fotó: Tumbász Hédi)
Közleményt adott ki a labdarúgó NB III Nyugati csoportjának 2. helyén végző III. Kerületi TVE. Az óbudaiak reményüket fejezték ki annak érdekében, hogy feljebb léphetnek, mivel szerintük minden téren megértek az osztályváltásra. A feltöltési szabályzat értelmében azonban a Szentlőrinc és a Tiszakécske is előbb kaphat felkérést az MLSZ-től.


A közlemény szerint az óbudai csapat bizonyította, hogy megérett az osztályváltásra, mivel a bajnokságban a feljutástól visszalépő Érd mindössze egy ponttal előzte meg 11 mérkőzéssel a bajnokság eredeti tervek szerinti befejezése előtt. A Magyar Kupában a csapat két NB II-es együttest (Nyíregyháza, Vasas) is búcsúztatott – a legjobb 16 között a Dorog állította meg.

A közlemény kitér arra is, hogy a Kemenes Szabolcs vezette szakmai stáb eredményeivel megmutatta, hogy vannak tehetséges magyar edzők, akik megérdemlik a lehetőséget. A létesítmény szerintük megfelelhet a következő évi infrastruktúra-követelményeknek, mivel az utóbbi esztendőkben a Monor és a Vác NB II-es csapata is ott rendeztehazai mérkőzéseit. Leszögezték, hogy rendezett, tiszta viszonyok jellemzik a klub életét.

Az óbudaiak végül leszögezték, türelemmel várják az MLSZ döntését a következő bajnoki idényt illetően.

Azonban a III. Kerületi TVE hiába áll készen az osztályváltásra az Érd visszalépése után, a feltöltési szabályzat értelmében elsőként a legjobb 2. helyezett NB III-as csapat, a Szentlőrinc SE előtt nyílhat út a másodosztályú szereplésre. Ha a baranyaiak nem vállalják az NB II-et, akkor a második liga 18., tehát legjobb kieső helyén végző Tiszakécskei LC kaphat lehetőséget a másodosztályban, az óbudaiak csak azt követően kerülhetnek sorra, ha a kécskeiek sem vállalják az indulást.

Legfrissebb hírek

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
53 perce

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
2026.09.06. 20:49

NB III: továbbra is hibátlan a Gyula és a PMFC

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 20:18