NB II: a DEAC kölcsönvette a DVTK fiatal játékosát

D. Á.D. Á.
2020.07.16. 16:17
null
Orosz Marcell (középen) ott volt az MTK elleni vesztes Magyar Kupa-mérkőzésen (Fotó: Török Attila)
Az NB II-be feljutó DEAC kölcsönvette a DVTK labdarúgóját, Orosz Marcellt – olvasható mindkét klub hivatalos honlapján.

 

Orosz Marcell csak 19 éves – augusztusban tölti be a 20. életévét –, de már 16 évesen bemutatkozott a DVTK második csapatában.

Az elmúlt négy évben összesen 68 NB III-as mérkőzésen szerepelt, az NB I-ben még nem lépett pályára – csupán négyszer ült a Diósgyőr kispadján, de játszott az MTK elleni 1–0-ra elvesztett Magyar Kupa-találkozón.

A korábbi U18-as válogatott védő a 2020–2021-es kiírást az NB II-es DEAC-ban tölti kölcsönben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Sztefan Drazsics (szerb, legutóbb Csancsun Jataj – Kína, szabadon igazolhatóként), Gheorghe Grozav (román, Kisvárda, szabadon igazolhatóként),Hegedűs János (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönből visszatérők: Bárdos Bence (Szolnoki MÁV, ?), Géringer Tamás (Kazincbarcika, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Kiss Tamás (Puskás Akadémia)
Távozók: Boros Gábor, Dusan Brkovics (szerb, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Kisvárda), Óvári Zsolt (Pécsi MFC), Ternován Patrik, Tóth Barnabás (tiszakécskei kölcsön után Dorog, szabadon igazolhatóként), Zsolnai Richárd (budafoki kölcsön után FC Ajka)
Kölcsönbe távozók: Orosz Marcell (DEAC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kiss Tamás (Puskás Akadémia), Egerszegi Tamás (Paks) Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Haris Tabakovic (svájci-bosnyák, átadólistára került)

Legfrissebb hírek

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
13 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

A rekorder edző az Extraliga elődöntőjébe vezetné a Debrecent

Röplabda
2026.09.18. 10:21

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07