NB II: távozott a kapus a Haladástól, hárman hosszabbítottak

2020.07.04. 13:00
null
Bosnjak Predrag szerződést hosszabbított a Haladással (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
Bosnjak Predrag, Holdampf Gergő és Medgyes Zoltán meghosszabbította szerződését a labdarúgó NB II-ben szereplő Haladással, viszont Gyurján Márton szerződése lejártával távozik – számolt be róla a klub honlapja.




A 25 esztendős Holdampf Gergő és a 24 éves Medgyes Zoltán két-két esztendővel meghosszabbította lejáró szerződését, míg a 34 éves Bosnjak Predrag jövő nyárig érvényes kontraktusát toldotta meg egy évvel.

Gyurján Márton viszont nem marad, a 24 esztendős kapusnak lejárt a szerződése és távozik. A korábbi korosztályos válogatott kapuvédő 13 éve került Nyíregyházáról az Illés Akadémiára.

Gyurján Mártonnal nem tudtunk szerződést hosszabbítani, mert a harmadik számú kapusunk a Bielefeldtől visszatérő, élő szerződéssel rendelkező Kiss Ágoston lesz – mondta a haladas.hu-n Séllei Árpád, a Haladás ügyvezető igazgatója. – Négy kapust pedig nem tudunk foglalkoztatni. Nagyon köszönjük Marcinak, amit a Haladásért tett, sok sikert kívánunk pályafutásához.”

A Halihoz kapcsolódó hír még, hogy a korábban már a klubnál dolgozó Németh Zoltán erőnléti edző is csatlakozott a szakmai stábhoz.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Csilus Tamás (Siófok), Kiss Ágoston (Arminia Bielefeld Németország, kölcsönből vissza), Kovalovszki Máté (Lipót Pékség – kölcsönből vissza), Simon András (ETO FC Győr)
Távozók:Gyurján Márton (?), Jagodics Márk (Mezőkövesd)

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
10 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00