NB III: Remili Mohamed a III. Kerületben folytatja

2020.07.04. 13:01
null
A Paksnál is megforduló Remili Mohamed Óbudára igazolt (Fotó: Török Attila, archív)
Remili Mohamed a labdarúgó NB III-ban szereplő III. Kerületi TVE együttesében folytatja pályafutását – számolt be róla az óbudai klub honlapja.

 

A korábban az élvonalban Szolnokon, Újpesten, a Vasasban és Pakson is játszó 35 esztendős Remili Mohamed tavasszal az NB II-es Siófokban szerepelt, amelyben hét bajnokin négy gólt szerzett.

Nagy siker számunkra, hogy sikerült Remilit megszerezni – mondta az óbudaiak honlapjánakSzabó Bence sportigazgató. – Voltak más lehetőségei, de minket választott céljaink és ambícióink miatt. Nagyon motiváltan érkezett hozzánk, a támadószekciónk vele kiegészülve sokat erősödött.”

A III. Kerülethez kapcsolódó további hír még, hogy a 22 éves csatár, Sili Luka szerződését egy évvel meghosszabbította a klub, majd egy évre kölcsönadta őt az NB II-ben újonc Szentlőrincnek.

Játékosunk mindenképpen az NB II-ben akarta folytatni pályafutását, így – méltányolva kérését – megegyeztünk a Szentlőrinccel a kölcsönadásról. A TVE filozófiájának megfelelően jártunk el” – tette hozzá Szabó Bence.

Legfrissebb hírek

NB III: Ádám Martin bevette az FTC II kapuját; a Szolnok emberhátrányban nyert Békéscsabán

Labdarúgó NB II
2026.08.12. 22:32

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

A Balatonban állva mutatta be új mezeit az NB III-as BFC Siófok

Labdarúgó NB II
2026.08.10. 21:27

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00