NB II: a Vasassal bajnok kapus a PMFC-hez igazolt

R. B.R. B.
2020.08.04. 10:13
null
Hermány Bence a PMFC-ben folytatja pályafutását (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB II-ben újonc Pécsi MFC a hivatalos honlapján bejelentette Hermány Bence szerződtetését.

 

A 30 éves kapus a BEAC-ban, a Szent István SE-ben és a Ferencvárosban pallérozódott. A népligetiektől 2013-ban a Vasashoz került, amellyel a 2014–2015-ös idényben NB II-es bajnoki címet szerzett, majd az NB I-ben is játszott.

Hermány 2016-ban Nyíregyházára igazolt, onnan 2018 februárjában Csákvárra. A legutóbbi két évadban egy másodosztályú bajnoki mérkőzésen és három Magyar Kupa-találkozón védett a Fejér megyei együttesben.

A Pécs nagyszerűen rajtolt az NB II-ben: az 1. fordulóban hazai pályán 4–0-ra kiütötte a Dorogi FC-t. A baranyaiak kapuját azon a meccsen Helesfay Donát védte. A PMFC szerdán 19 órától Hermány korábbi klubjának, a Nyíregyházának a vendége lesz a 2. fordulóban.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Bartha László (Paksi FC),Hermány Bence (Csákvár), Óvári Zsolt (Diósgyőri VTK), Preklet Csaba (Tiszakécske), Króner Martin (Budafok), Batizi-Pócsi Balázs (Tiszakécske), Vukman Donát (MTK Budapest)
Távozók:Egyed Balázs (Sajóbábony), De Oliveira Ayrton (brazil, Kelen SC), Rabil Godzsajev-Telmán (ukrán-magyar, Kaposvár), Koller Krisztián (visszavonult), Kovács Benedek (RKSK), Szabó Dominik (Kozármisleny)

Legfrissebb hírek

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
4 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35