NB II: bemutatkozott az U-válogatott játékos a Szpariban

F. B.F. B.
2020.10.05. 11:47
null
Kovácsréti Márk itt még a Kisvárda mezében (Fotó: Dömötör Csaba)
Kooperációs szerződést kötött egymással a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus és az NB I-es Kisvárda Master Good, ennek értelmében a Kisvárda fiatal, magyar játékosai szerepelhetnek a Szpariban is – számolt be róla a nyíregyházi klub honlapja. Kovácsréti Márk már be is mutatkozott a nyíregyháziaknál a Haladás elleni, tegnapi bajnokin.

Kovácsréti Márk a kooperációs szerződés keretében játszhat tehát a Nyíregyházában és a vasárnapi, Haladás elleni bajnokin az 57. percben be is állt az NB II-es Spartacusba. A 20 éves játékos új színt hozott a hazaiak játékába, jó passzokkal vétette észre magát, és többször is csak szabálytalanul tudták megállítani, de lendülete csak percekre ragadt át a többiekre.

Az U21-es válogatott támadó korábban – hét éven keresztül – az Újpest, majd rövidebb ideig a Vasas és a Ferencváros labdarúgója volt. Az előző idényben 23 alkalommal szerepelt élvonalbeli bajnokin a Kisvárdában, most ősszel kétszer volt kezdő az NB I-ben, szintén kétszer lépett pályára a Kisvárda NB III-as második csapatában (másfél hónap alatt tehát játszott a Nemzeti Bajnokság mind a három osztályában – a szerk.), a Magyar Kupában pedig két gólt szerzett a Kecskéd elleni találkozón.

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06

Négy gólt szerezve nyert Kisvárdán az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 19:27

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35