Nem tudta feltörni a PMFC a Nyíregyháza védelmét

KVANDUK BENCEKVANDUK BENCE
Vágólapra másolva!
2020.12.14. 19:50
null
Geiger elől többször is menteniük kellett Jánváriéknak (Fotó: Dunántúli Napló/Laufer László)
A labdarúgó NB II 21. fordulójának záró mérkőzése arról döntött, hogy a Pécs fellép-e a Debrecen mögé a tabellán. Bár Geigerék mindent megtettek a győzelemért, az nem jött össze nekik a Nyíregyháza ellen, a megszerzett egy pont viszont elég volt ahhoz, hogy a második helyen mehessenek a téli szünetre.

 

LABDARÚGÓ NB II
21. FORDULÓ

PÉCSI MFC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 0–0
Pécs,
PMFC Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Szigetvári Márk (Kis Zoltán, Kiss Balázs).
PMFC: Helesfay – Króner, Rácz L., Preklet, Katona L. – Grabant (Óvári, 60.), Futó, Bartha (Tölgyesi, 68.), Hegedűs M. – Kónya (Adamcsek, 68.), Geiger (Tihanyi, 80.). Vezetőedző: Vas László.
Nyíregyháza: Fejér – Fodor F. (Farkas A., 59.), Papucsek, Jánvári – Svedjuk, Papp M. (Magyar, a szünetben), Végső, Szabó B. (Kalocsai, 81.), Györgyi (Kovács N., 93.) – Ötvös (Hornyák, 59.), Hamed.Vezetőedző: Gálhidi György.
MESTERMÉRLEG
Vas László: – Boldog és büszke vagyok, mert olyan csapatom van, amely nagyon megdolgozik a győzelemért a mérkőzésen és az edzéseken is. Ma sajnos nem jött a gól, amivel megszerezhettük volna a három pontot. A tavasszal majd befelé perdülnek ezek a lövések, amik most mellé mentek.
Gálhidi György: – Boldogok vagyunk, örülünk nagyon! Nagy fegyvertény a pécsiek otthonából elhozni egy pontot. Főleg az első félidőben nem találtuk az ellenszert a játékukra, de ez a döntetlen a szív diadala volt. Nagyon kellett nekünk ez az egy pont a vírus után. Ezt sikerként lehet elkönyvelni, ami erőt ad a folytatáshoz.

ÖSSZEFOGLALÓ

Az első tíz percben nem hozott nagy izgalmakat a PMFC és a Nyíregyháza második idei találkozója. Főként mezőnyben küzdöttek a csapatok, lövésig pedig nem jutottak. Negyedóra elteltével viszont a Pécs elkezdte magához ragadni az irányítást. Egyre többet birtokolta a labdát, s több veszélyes helyzetet is ki tudott alakítani. Geiger és Kónya is többször bevehette volna a vendégek kapuját, azonban Fejér és védői mindig hősiesen mentettek. A 30. perc környékén háromszor is megszerezhette volna a vezetést a pécsi támadóduó.

Eközben a Szpari kontrákkal igyekezett megbontani a hazai védelmet, ez viszont csak egyszer sikerült, akkor Hamed közelről fölé bombázott.

A fordulást követően egyre inkább látszott a Nyíregyházán, hogy tökéletes számára a 0–0, a Pécs pedig kissé tanácstalan volt a betömörülő védelem ellen. A 60. percet követően azonban ismét ott volt Hegedűs és Geiger lábában a gól, de benne is maradt. A PMFC ez után a döntetlen után csak magát hibáztathatja a pontvesztésért, mert a vendégek szinte át sem mentek a térfelére a második félidőben. Az is igaz ugyanakkor, hogy nehéz úgy futballozni, hogy az ellenfél csak a védekezésre figyel. Az újonc pécsiek így is a második helyen telelnek!

Ez a helyzet is kimaradt (Fotó: Dunántúli Napló/Laufer László)
Ez a helyzet is kimaradt (Fotó: Dunántúli Napló/Laufer László)

PERCRŐL PERCRE

Vége a találkozónak! Megosztoznak a pontokon a csapatok.

90+3. perc: Györgyi helyén Kovács Norbert fejezi be a meccset.

90. perc: Tihanyi a tizenhatos bal sarkától tekert a hosszú felső felé, de lövése elkerülte a kaput.

88. perc: Futó lőtt tizenhat méterről középről, de a rárontó Papucsek blokkolt.

85. perc: Adamcsek kanalazta volna kapura a labdát, de nem ért célt.

81. perc: Kalocsai Szabó Bálintot váltotta a Nyíregyházánál.

80. perc: Közben Tihanyi érkezett a Pécsbe Geiger helyett.

79. perc: Preklet kapott sárgát miután hevesen reklamált egy szögletet követően, mivel páros kézzel lerántotta Jánvári. Vas László vezetőedző is hasonlóan járt.

78. perc: Hegedűs távoli szabadrúgása a sorfalról vágódott le.

68. perc: Kettőt cserélt a Pécs. Adamcsek Kónya, Tölgyesi Bartha helyére érkezett.

67. perc: Bartha távoli lövése kellemetlenül csapódott a jobb alsó felé, de Fejér elérte a labdát.

65. perc: Hegedűs szöglete után Futó lőhetett, de a gyenge lövést a védőknek sikerült menteniük a gólvonalról.

Futó mellett nem volt könnyű dolguk a Nyíregyháza támadóinak (Fotó: Dunántúli Napló/Laufer László)
Futó mellett nem volt könnyű dolguk a Nyíregyháza támadóinak (Fotó: Dunántúli Napló/Laufer László)

 

63. perc: Geiger fordulásból lőtt hat méterről, de kissé erőtlen volt labdája, így Fejér könnyedén fogta.

62. perc: Hegedűs elé pattant a labda ígéretes helyzetben Futó nagy bedobását követően, de a támadó rosszul találta el a labdát, így méterekkel célt tévesztett.

60. perc: Grabant helyén Óvári folytatja a Pécsben.

59. perc:Farkas Fodor, Hornyák Ötvös helyére érkezett a Nyíregyházába.

56. perc: Továbbra is nyom a Pécs, de nem tudja feltörni a Nyíregyháza védelmét.

46. perc: Folytatódik a mérkőzés. A Nyíregyháza változtatott a szünetben, Magyar érkezett Papp Máté helyére. Rögtön veszélyeztetett is a Pécs. Bartha a tizenhatos jobb sarkáról célozta meg a rövid alsót, de Fejér leért az életerős lövésre.

Vége az első félidőnek. A Pécs hiába birtokolta többet a labdát, és alakított ki veszélyes helyzeteket, nem tudta bevenni a Nyíregyháza kapuját.

41. perc: Fejér hibáját követően Geiger és Bartha is próbálkozhatott, de Papucsekék mindkétszer megmentették kapusukat.

33. perc: Gyorsan ismét labdát szerzett a Pécs a Szpari tizenhatosánál, Kónya már Fejért is kicselezte, de Papucsek blokkolta a lövését.

32. perc: Hegedűs baloldali lapos beadását Kónya pörgette mellé öt méterről.

31. perc: Króner húzott el a jobb szélen, beadását Kónya kapásból a hosszú felső felé lőtte, de centikkel célt tévesztett.

30. perc: Geiger kerülhetett volna helyzetbe Hegedűs labdájából, de Fodor szerelni tudta.

26. perc: Gyors kontra végén Svedjuk Hamedhez centerezett, de a támadó már nem tudott kapura fordulni Preklet szorításában.

18. perc: Futó tört be a nyíregyházi tizenhatoson belülre a bal oldalon, centerezése meg is találta Geigert, azonban a pécsi támadó lövését Fejér védte, s Preklet ismétlésére is odaért. A Szpari azonnal kontrázott, de Hamed fölé lőtt közelről.

13. perc: Futó az ötös vonaláig hajította a bedobást, de Ráczék nem tudtak fejelni. A Szpari felszabadítása viszont nem volt jó, így Katona ismét a kapu elé tekerhette a labdát, a beadás azonban kicsit magas lett Prekletnek, aki így nem tudta kapura irányítani azt.

10. perc: Hegedűs Márk érkezett Kónya mögül a tizenhatos bal szélénél, a társ pedig tökéletesen indította is, de a fiatal támadó beadásáról Geiger centikkel lemaradt. Így nem volt dolga a Nyíregyháza kapusának.

1. perc: Elkezdődött a találkozó. A tiszta fehérben játszó Nyíregyháza indította útjára a labdát.

A Szpari stábja még utoljára átbeszélte a taktikát a meccs előtt (Fotó: Dunántúli Napló/Laufer László)
A Szpari stábja még utoljára átbeszélte a taktikát a meccs előtt (Fotó: Dunántúli Napló/Laufer László)

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Megtudjuk, hogy mire megy a csak kevesebb győzelme miatt harmadik helyre szoruló Pécsi MFC a vírus által sújtott, az elmúlt négy fordulóban mindössze egy pontot szerző, így jelenleg 11. Nyíregyháza Spartacus ellen.

Az újonc baranyaiak már egy döntetlennel a második helyre léphetnek előre, a szabolcsiak egy esetleges győzelemmel a kilencedikre ugorhatnak.

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC21146150–16+3448
2. Pécsi MFC21117328–11+1740
3. Budaörs2113839–25+1439
4. Vasas FC21116435–23+1239
5. Gyirmót FC Győr21112825–20 +535
6. Szombathelyi Haladás2196630–20+1033
7. Soroksár SC2195731–24 +732
8. Szolnoki MÁV FC2188521–20 +132
9. Békéscsaba 1912 Előre2186726–29 –330
10. ETO FC Győr2185833–25 +829
11. Nyíregyháza Spartacus2185819–20 –129
12. FC Ajka21821134–33 +126
13. BFC Siófok21821129–34 –526
14. Szeged-Csanád Grosics Akadémia21741019–32–1325
15. Kaposvári Rákóczi FC2167823–31 –825
16. Szentlőrinc21731119–33–1424
17. Kazincbarcika SC21641117–30–1322
18. Dorogi FC21551118–34–1620
19. FC Csákvár21471031–43–1219
20. Debreceni EAC2141717–41–2412

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.12. 12:23

Hiába duplázott Varga Barnabás, mégis Portugália nyert a Puskás Arénában

Magyar válogatott
2025.09.09. 22:44

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
2025.09.09. 18:42

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen Írországban

Magyar válogatott
2025.09.06. 22:42

Szabó István: Nekem is van bőven hiányérzetem

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 09:38

Djokovics két szetten át tartotta a lépést, de nem tudta megállítani Alcarazt a US Open elődöntőjében

Tenisz
2025.09.05. 23:45

Győrből igazolt válogatott védőt a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.09.02. 21:17
Ezek is érdekelhetik