NB II: 32 évesen visszavonult a Soroksár középpályása

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2021.01.07. 14:00
null
Huszák Tamás (fehérben) 32 évesen befejezte a pályafutását (Fotó: Lang Róbert/Somogyi Hírlap)
Nem várt veszteség érte a labdarúgó NB II-ben szereplő Soroksár SC-t, hiszen a csapat középpályása, Huszák Tamás úgy döntött, nem folytatja profi pályafutását, a jövőben a civil életére koncentrál – számolt be róla a klub honlapja.

A 32 éves középpályás hat évet töltött el a XXIII. kerületieknél, ahol – amikor nem gyötörték a sérülések – alapember volt.

Nem vagyok már fiatal, így egy ideje tudatosan készülök a labdarúgás utáni életemre – ecsetelte Huszák Tamás a klubhonlapon. – Az őszi szezon második felében egyre többször foglalkoztam a témával. A gyönyörű családom, a foci és a civil életem között egyre nehezebben találtam meg az egyensúlyt, így döntenem kellett. Mivel a pályafutásom vége felé tartok, logikus, ésszerű döntést hoztam. Nem tervezem, hogy alacsonyabb osztályban játsszak, edzői törekvéseim sincsenek. Soroksáron több kedves emlékem is van: az első félévem után hatalmas csatában maradtunk bent, ez feljutó csapatként nagy siker volt. Két évvel később az utolsó fordulókig versenyben voltunk a feljutásért, az egy remek idény volt. De Magyar Kupa-elődöntőt játszani is nagy élményt jelentett, teljes telt ház előtt a soroksári stadionban.”

Huszák a Debrecennel kétszeres NB I-es bajnok és Ligakupa-győztes lett, fiatalon szerepelt a Lokival az UEFA-kupában, illetve a Nyíregyházával NB II-es bajnoki címet szerzett.

Nagyon fiatalon bemutatkoztam az első osztályban, ez alapján talán többre is vihettem volna, viszont a futball mellett már fiatalon is készültem a civil életre. Az edzések látogatása mellett szereztem két diplomát és mindig próbáltam hasznosan eltölteni a gyakorlások közötti időt. Talán ez is közrejátszott abban, hogy nem letten igazán meghatározó NB I-es játékos, de visszatekintve, összességében nem vagyok elégedetlen.”
Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
1 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
13 órája

A hajrában bukott pontokat a Vasas, lesimázta a Kecskemét a Szegedet és feljutó helyre lépett előre – ez történt az NB II 16. fordulójában

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:01

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20
Ezek is érdekelhetik