NB II: a Vasas szerződtette Márkvárt Dávidot a DVTK-tól

R. B.R. B.
2021.06.21. 09:35
null
Márkvárt Dávid a Vasasba igazolt (Fotó: Meder István)
Márkvárt Dávid a Vasasban folytatja a pályafutását – számolt be róla az NB II-re készülő budapesti klub a hivatalos honlapján. A Diósgyőri VTK közleményében az áll, az angyalföldi együttes kifizette a labdarúgó szerződésében szereplő kivásárlási záradékot.

A 26 esztendős középpályás 2018 nyarán igazolt a Diósgyőrhöz, amelynek színeiben 85 NB I-es bajnoki meccsen lépett pályára.

Az első osztályból kieső DVTK hivatalos honlapján az áll, a Vasas kivásárolta Márkvártot az élő szerződéséből.

„Nem kívántuk értékesíteni Márkvárt Dávid játékjogát – idézi a dvtk.eu Benczés Miklós sportigazgatót. – Viszont szerepelt a szerződésében egy kivásárlásról szóló záradék. Ennek értelmében amelyik klub megadja a megjelölt összeget, és a játékossal is meg tud állapodni, az átigazolhatja, tehát ebben ebben az esetben a döntés a játékos kezében volt. Két klub érdeklődött iránta, Dávid a Vasast választotta.”

„A középpályán több poszton is bevethető Márkvárt Dávid játékstílusa illeszkedhet abba a labdabirtokláson alapuló, kreatív játékfelépítésbe, melynek kialakításán új szakmai stábunk dolgozik – nyilatkozta Nagy Miklós, a Vasas sportigazgatója a vasasfc.hu-nak. – Korábbi klubjának kiesésével előnyös vételi opció lépett életbe a szerződésében, mely opcióval élve kedvező feltételekkel tudtuk megszerezni a játékjogát.”

„Nagyon boldog vagyok, hiszen egy olyan múltú klubhoz érkeztem, amely óriási tradíciókkal és sikerekkel rendelkezik
– így a háromszoros válogatott Márkvárt Dávid. – Izgatottan várom már, hogy elkezdődjön a közös munka, mely során egyetlen célunk lehet: feljutni az első osztályba, lehetőleg bajnoki arannyal. Több játékost ismerek, sokakkal játszottam már együtt, így biztos vagyok abban, hogy nagyon jó közegbe kerültem, amelyben zökkenőmentes lesz a beilleszkedés.”

Márkvárt a Vasas harmadik nyári igazolása a Hollandiából hazatérő Varga Donát és a Békéscsabától érkező Uram János után.

A DVTK-hoz kapcsolódó hír még, hogy a klub szeretné megszerezni a Puskás Akadémia fiatalját, Bokros Szilárdot.


Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
22 órája

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38