NB III: megvan a másodosztályból kieső csapat új edzője

F. B.F. B.
2021.06.03. 12:51
null
Kazincbarcikán várta új feladat Varga Attilát (Fotó: Török Attila)<br />
Új vezetőedzővel kezdi meg a felkészülést a májusban a labdarúgó NB II-ből kieső Kazincbarcika SC, a csapatot a következő idényben Varga Attila irányítja – számolt be róla a klub honlapja.


Az 51 éves pro licences szakember játékosként az Újpesttel magyar bajnok, Magyar Kupa- és Szuper kupa-győztes volt. Varga Attila edzőként dolgozott az RKSK-nál, Soroksáron, Cegléden, Mezőkövesden, Siófokon, Hatvanban és Gyöngyösön is, majd a férfi futball után a női labdarúgásban vállalt szerepet, hiszen 2019 decemberétől 2021 januárjáig az MTK női csapatát irányította. A Soroksárral kétszeres, a Cegléddel egyszeres NB III-as bajnok volt.

A klubvezetőség és a tréner közös célja, hogy a Kazincbarcika SC a következő idényben megnyerje a harmadosztályú bajnokságot és egy év szünet után majd ismét az NB II-ben szerepelhessen. A borsodi együttes 33 ponttal a 18. helyen zárta a 2020–2021-es kiírást a második ligában.

Legfrissebb hírek

NB III: Ádám Martin bevette az FTC II kapuját; a Szolnok emberhátrányban nyert Békéscsabán

Labdarúgó NB II
14 órája

A Balatonban állva mutatta be új mezeit az NB III-as BFC Siófok

Labdarúgó NB II
2026.08.10. 21:27

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

NB III: két korábbi játékosa vásárolta meg a Siófokot

Labdarúgó NB II
2026.08.06. 15:20

NB III: az Újpest II hatot, az MTK II négyet rúgott; vereséggel rajtoltak az osztályozón elvérző csapatok

Labdarúgó NB II
2026.07.26. 20:23

NB III: gólzáport rendezett a rajton a DVSC II, a Szolnok, a Dorog és az Iváncsa, hatgólos döntetlen Érden

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:10

NB III: a Békéscsaba egy nappal a rajt előtt bejelentette új játékosait és vezetőedzőjét

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 10:47