NB II: az MTK-tól igazolt a Kecskemét

SZ. R.SZ. R.
2021.07.21. 10:52
null
Szuhodovszki Soma több NB II-es csapatnál is játszott már korábban (Fotó: kecskemetite.hu)
Hivatalos oldalán jelentette be a Kecskeméti TE, hogy szerződtette az ETO FC Győr korábbi középpályását, Szuhodovszki Somát.

 

A 21 esztendős futballista korábban játszott az MTK-ban is, amelynek NB III-as együttesében 2016-ban mutatkozhatott be, majd két évvel később az első csapattal bajnoki címet nyert az NB II-ben. A 2018–2019-es idényben aztán Monoron, majd egy évvel később Tiszakécskén futballozott, legutóbb pedig az ETO FC Győr játékosa volt.

„Nagyon örülök, hogy Kecskeméten folytatom a pályafutásomat, úgy érzem, jó erőkből álló csapathoz igazoltam. Szeretném megmutatni a pályán is, hogy helyem van benne. Szeretnék stabil NB II-es játékossá válni, mert az előző idényem a sérülések miatt nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, most viszont kettőzött bizonyítási vágy dolgozik bennem" – nyilatkozta Szuhodovszki Soma az aláírást követően a klub honlapjának.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
2026.09.23. 12:03

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38