NB II: két év után visszatért a középpályás Budaörsre

F. B.F. B.
2021.07.13. 22:13
Lengyel Béla két év után után visszatért a labdarúgó NB II-ben szereplő Budaörsi SC-hez – számolt be róla a klub honlapja.



Lengyel Béla két év után tért vissza Ajkára (Fotó: Balogh Ákos/Veszprém Megyei Napló)
Lengyel Béla két év után tért vissza Ajkára (Fotó: Balogh Ákos/Veszprém Megyei Napló)


Ismét Budaörsre vezetett Lengyel Béla útja. A 30 éves középpályás Ajkáról tért vissza a Pest megyei klubhoz.

Lengyel Szolnokon kezdte pályafutását, a felnőttek között a Tisza-partiaknál mutatkozott be, sőt, a másodosztályú évek után az NB I-ben is futballozott, 19 mérkőzésen egy gólt szerzett. Ezt követően Cegléden játszott, majd 2017 nyarán Budaörsre szerződött.

Két sikeres idényt töltött el a Pest megyei klubnál, 74 tétmérkőzésen 20 gólt ért el, majd 2019-ben Ajkára igazolt. A bakonyiaknál első évében még alapember volt, a 2020–2021-es kiírásban azonban mindössze 4 bajnokin kapott lehetőséget.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAÖRSNÉL
Érkezők: Balázs Zsolt
(Kaposvár), Bognár Dávid (Paks – kölcsönbe), Kapronczai Gergely (MTK – kölcsönbe), Lengyel Béla (Ajka), Tóth Keve (BVSC – kölcsönből vissza), Vankó Imre (ETO FC Győr), Winkler András (Lipót Pékség)
Távozók: Czár Richárd (?), Csiki Norbert (?), Halmai Ádám, Vágó Gábor (mindkettő Mol Vidi FC – kölcsönből vissza), Kovács Péter (DVSC – kölcsönből vissza), Marques-Airosa Patrik (Pécs), Molnár Tibor (?), Pethő Bence (Paks), Petró Balázs (?)

Legfrissebb hírek

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
49 perce

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26
Ezek is érdekelhetik