DVTK: fellebbezés elfogadva, új eljárást indít az MLSZ

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.10.18. 18:27
null
Fotó: Meder István
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága hatályon kívül helyezte szeptember 28-i határozatát, amelyben 2 millió forint pénzbüntetéssel és az északi szektorok bezárásával sújtotta a DVTK-t. Az FB új eljárást rendelt el – adta hírül hétfőn hivatalos honlapján az NB II-ben szereplő diósgyőri labdarúgócsapat.

 

Tamás Gábor (Fotó: Észak-Magyarország/Ádám János)
Tamás Gábor (Fotó: Észak-Magyarország/Ádám János)

„A DVTK az MLSZ Fegyelmi Bizottságának határozatát alapvetően azon okból támadta, mert a Fegyelmi Bizottság úgy hozott döntést az ügyben, hogy nem bocsátotta klubunk rendelkezésére az ügyben általa értékelt bizonyítékokat, és nem adott arra sem lehetőséget, hogy klubunk az üggyel kapcsolatban ki tudja fejteni az álláspontját” – idézi a dvtk.eu Tamás Gábort.

A DVTK cégvezetője üdvözli a döntést, amely megítélése szerint túlmutat az adott ügyön, és általános változásokat kell, hogy eredményezzen a fegyelmi bizottság döntéshozatali gyakorlatában.

Tamás reményei szerint a jövőben hasonló ügyekben a kluboknak lehetőségük lesz a bizonyítékok megismerésére és védekezésük előadására, ezáltal a büntetések enyhébbek lesznek.

Legfrissebb hírek

NB I, NB II: az MLSZ öt csapatot büntetett meg obszcén szurkolói bekiabálásokért

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:10

Meglepetés: ebben a mezben játszik a magyar válogatott Portugália ellen – kép

Magyar válogatott
2025.09.09. 14:56

Ismertette az MLSZ a legfontosabb tudnivalókat a Dublinba utazó szurkolókkal

Foci vb 2026
2025.09.05. 14:40

Vb-selejtező: Csányi Sándor meglátogatta a válogatottat

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:56

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

A Diósgyőrt, a Zalaegerszeget és a Nyíregyházát is felfüggesztett szektorbezárással büntette az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 17:59

Négy meccsre tiltották el a brutálisan szabálytalankodó csákvári játékost

Labdarúgó NB II
2025.08.27. 10:24

A vb-selejtezőre készülő keretbe kerülhet Ötvös Bence

Magyar válogatott
2025.08.26. 10:11
Ezek is érdekelhetik