NB III: szűk egy hónap után visszatérhetett otthonába az Eger

F. B.F. B.
2021.10.08. 11:57
Az Eger SE NB III-ban és megyei I. osztályban szereplő labdarúgócsapata visszatérhetett otthonába és tegnap óta újra hazai környezetben, Egerben tartja edzéseit és rendezi bajnoki mérkőzéseit – a harmadosztályú gárda vasárnap 15 órakor a Kisvárda II-t fogadja.



Ismét hazai környezetben fogadhatja vasárnap ellenfelét az Eger (Fotó: heol.hu)
Ismét hazai környezetben fogadhatja vasárnap ellenfelét az Eger (Fotó: heol.hu)


Mint korábban beszámoltunk róla, szerződésszegés miatt megtiltották az Eger SE NB III-as és megyei I. osztályú labdarúgócsapatainak, hogy a két együttes számára edzéseket tartsanak és mérkőzéseket rendezzenek az önkormányzati sportlétesítményekben.

Az Eger SE Facebook-oldala most örömteli hírről számolt be, mégpedig arról, hogy az NB III-ban és a megyei I. osztályban szereplő csapat visszatérhetett otthonába és tegnap óta újra hazai környezetben, Egerben tartja edzéseit és rendezi bajnoki mérkőzéseit.

„Semmi kétség, jó volt újra a stadionba edzeni, és ez meglátszott a játékosokon is, noha a létszám közel sem volt teljes – mondta az első egri edzésről a heol.hu-nak az Eger NB III-as együttesének vezetőedzője, Labancz Róbert. – Az is bizonyos, hogy az elmúlt három albérletben töltött hét nem múlt el nyomtalanul a csapat életében. Az már előrelépés, hogy a saját otthonunkban tudtunk normálisan edzeni, miközben köszönettel tartozunk Vasas Csaba polgármesternek, aki a Bükkzsérci KSK, és Tóth Zsolt szakosztályvezetőnek, aki a Pétervására SE részéről biztosított lehetőséget az edzésekre. A körülményekhez képest próbálunk arra összpontosítani, ami a legfontosabb, vagyis az eredményességre, ám azért ez nem olyan egyszerű. A Kisvárda ellen jó lenne itthon tartani a pontokat, és biztos vagyok benne, hogy ezen lesz mindenki, aki pályára lép a vasárnapi mérkőzésen.”

Így az NB III-as csapat szűk egy hónap múltán vasárnap újra otthonában játszhat, a gárda 15.00 órától, a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban fogadja a Kisvárda II együttesét. A találkozó megtekintése ingyenes. A megye I-es Eger II pedig szombaton a Felsővárosi Sporttelepen a Füzesabony SC-t fogadja 16 órától.

Legfrissebb hírek

NB III: kiütötte a Haladás a Pápát, belefutott a késbe az Eger

Labdarúgó NB II
53 perce

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:42

Izgalmas meccsen verte meg az FTC az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.25. 19:49

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47