NB II: fiatal középpályást vett kölcsön a III. Kerület

F. B.F. B.
2022.01.19. 07:55
null
A téli átigazolási időszak egyik eseménye: Nyári Patrik kölcsönben a fővárosba került (Fotó: Tumbász Hédi)
A Mol Fehérvár FC középpályása, Nyári Patrik kölcsönben a labdarúgó NB II-ben szereplő III. Kerületi TVE együttesében folytatja pályafutását – számolt be róla az óbudaiak Facebook-oldala.

 

A 20 éves középpályás az Illés Akadémián nevelkedett, az NB I-ben 17 évesen mutatkozott be a Haladás színeiben. A szombathelyiektől a Mol Fehérvárhoz igazolt, majd szerepelt kölcsönben ismét a Haladásban és a Budaörsben is. A most futó idényben két Magyar Kupa-meccsen szerepelt a fehérváriak első csapatában.

„Nyári Patrik személyében olyan játékossal erősödtünk a következő fél évre, aki a középpálya bármely posztján bevethető, és ballábas átlövései sokat érhetnek számunkra – mondta Szabó Bence ügyvezető. – Több csapat is szerette volna kölcsönvenni, de nekünk sikerült megszereznünk, köszönhetően annak, hogy már három hónapja jeleztük szándékunkat és folyamatosan kapcsolatban voltunk vele, illetve menedzserével. Telkiben már a csapattal készült, így a beilleszkedés gyorsan ment számára, és célja, hogy olyan teljesítményt nyújtson a TVE színeiben, mellyel bekerülhet az U21-es válogatottba.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A III. KERÜLETI TVE-NÉL
Érkezők: Kulcsár Dávid (Paksi FC), Nyári Patrik (Haladás – kölcsönbe)
Távozók:
Bori Gábor
(?), Tamási Zsolt (?), Tóth Kristóf (?)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48