Ukrajna: a Vasas is segít a kárpátaljai magyaroknak

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.03.03. 13:55
null
Hidi M. Sándor (balra) (Fotó: Árvai Károly)
Klubunk összefogott az orosz–ukrán háború menekülthulláma által érintett, határon túli, kárpátaljai településeken élő magyarokért – számolt be róla a Vasas labdarúgócsapata a hivatalos honlapján.

„Elsősorban szeretném megköszönni Nagy Miklós sportigazgatónak a felajánlást és a kezdeményezést, valamint a Vasas Futball Club tulajdonosainak a támogatást – idézi a vasasfc.hu a Kárpátaljáról származó Hidi M. Sándort, az angyalföldiek játékosát. – Egyrészt nagyon szomorú vagyok a kialakult helyzet miatt, másrészt örülök, hogy egy ilyen klub tagja lehetek, mert a Vasas labdarúgása mindig kész, ha segítségnyújtásról van szó, ezt már többször is bizonyítottuk. Természetesen a háborús helyzet az öltözőben is mindig beszédtéma, mindannyian nyomon követjük az eseményeket. Kárpátaljai magyarként a családom és a szülőfalum is érintett ebben a borzasztó helyzetben, de szerencsére az ott élők biztonságban vannak. Nagydobronyban is alakítottak ki befogadóhelyeket a menekültek számára, ahol minden segítséget megadnak a háborús térségből érkezőknek, mi pedig ilyen módon szeretnénk megkönnyíteni a helyzetüket. Bízom benne, hogy minél előbb visszatérhetünk a régi életünkhöz és újra békében élhetünk.”

Legfrissebb hírek

A húsz év alatti orosz és fehérorosz súlyemelők használhatják hazájuk zászlaját nemzetközi versenyeken

Egyéb egyéni
2026.01.24. 14:08

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Az IIHF fenntartja az orosz hokiválogatottakkal szembeni szankciókat

Jégkorong
2026.01.21. 22:14

Női röpi Extraliga: rangadót nyert a Békéscsaba, a „nagy” Vasas legyőzte a „kis” Vasast

Röplabda
2025.12.21. 17:27

Az orosz tornászok semlegesként indulhatnak az európai versenyeken

Egyéb egyéni
2025.11.29. 11:20

A jubiláló Hidi M. Sándor a Vasas motorja

Labdarúgó NB II
2025.11.05. 09:01

Fél gőzzel is nyert a Vasas Balatonfüreden a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.12. 20:19

Milánó 2026: a FIS október végére halasztotta a döntést az orosz sízők indulásáról

Téli sportok
2025.09.25. 12:09
Ezek is érdekelhetik