NB II: Brlázs a megbízott vezetőedző Békéscsabán

R. P., F. B.R. P., F. B.
2022.04.19. 18:13
null
Brlázs István Gábor (Fotó: 1912elore.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Békéscsaba a hivatalos honlapján bejelentette, hogy a hátralévő öt meccsre Brlázs István Gábort jelöli a vezetőedzői teendők ellátására.

 

Schindler Szabolcs már vasárnap kijelentette, hogy nem folytatja tovább a munkát Békéscsabán. A klub honlapja kedden hivatalosan is megerősítette, hogy közös megegyezéssel felbontják a szerződést, és Brlázs István Gábor látja el a vezetőedzői teendőket.

Brlázs a kilencvenes évek végén és a kétezres években volt a Békéscsaba labdarúgója, hátvédet játszott. Aktív pályafutása befejezése után a Békés megyei futballban kapott szerepet, illetve a lila-fehér egyesület utánpótlásában dolgozott, ebben az idényben pedig az NB III-ban szereplő második csapatot irányította.

„A Békéscsaba 1912 Előre vezetősége mindenféle szempontból mérlegelte a kialakult helyzetet és egyelőre, a hátralévő öt bajnoki mérkőzésre, megbízott vezetőedzőként Brlázs István Gábort jelölte ki. A megbízott vezetőedző egyetlen és legfontosabb feladata, hogy első csapatunkkal minél több bajnoki pontot gyűjtsön, ezáltal kiharcolja a biztos bennmaradást. Munkáját Balog Zsolt pályaedzőként és Pásztor József szakmai tanácsadóként továbbra is segíti, míg Mészáros Márk a jövőben második együttesünk szakmai stábjában kap szerepet, melynek vezetőedzői pozíciójáról a közeljövőben döntés születik. A klubvezetés kizárólag helyi kötődésű szakemberekben gondolkodott, amitől elsősorban azt reméli, hogy mindenki maximálisan átérzi az előtte álló feladatot és felelősséget.”

A vasárnap lemondott eddigi tréner, Schindler Szabolcs két időszakban is irányította a Békéscsabát, először 2019. június 4. és 2020. szeptember 8. között, majd 2021. szeptember 10. és 2022. április 17. között. Összességében 59 bajnokin és 9 Magyar Kupa-mérkőzésen 24 győzelmet, 21 döntetlent, valamint 23 vereséget tudhat maga mögött, melyből 10 győzelem, 9 döntetlen és 11 vereség az utóbbi időszak mérlege.

A Békéscsaba jelenleg 36 ponttal a 16. helyen áll, és mindössze három pont választja el a már kieső helyen álló Budaörstől.

NB II, 34. FORDULÓ
Április 24.

17.00: Szolnok–III. Kerületi TVE
17.00: PMFC–Békéscsaba
17.00: ETO FC Győr–Nyíregyháza
17.00: Ajka–Budaörs
17.00: DVTK–Szentlőrinc
17.00: Aqvital FC Csákvár–Szombathelyi Haladás
17.00: Vasas–Tiszakécske
17.00: Siófok–Dorog
17.00: Soroksár–Budafok
Április 25.
20.00:
Kecskemét–Szeged-Csanád Grosics Akadémia

35. FORDULÓ
Április 29.
17.00:
Békéscsaba–ETO FC Győr
Május 1.

17.00: Budafok–Nyíregyháza
17.00: III. Kerületi TVE–PMFC
17.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Szolnok
17.00: Dorog–Kecskemét
17.00: Tiszakécske–Siófok
17.00: Szentlőrinc–Aqvital FC Csákvár
17.00: Budaörs–DVTK
17.00: Soroksár–Ajka
Május 2.
20.00:
Szombathelyi Haladás–Vasas

36. FORDULÓ
Május 8.

17.00: ETO FC Győr–III. Kerületi TVE
17.00: Nyíregyháza–Békéscsaba
17.00:
DVTK–Soroksár
17.00: Aqvital FC Csákvár–Budaörs
17.00: Vasas–Szentlőrinc
17.00: Siófok–Szombathelyi Haladás
17.00: Kecskemét–Tiszakécske
17.00: Szolnok–Dorog
17.00: PMFC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia
17.00: Ajka–Budafok

37. FORDULÓ
Május 15.

17.00: Budafok–Békéscsaba
17.00: III. Kerületi TVE–Nyíregyháza
17.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–ETO FC Győr
17.00: Dorog–PMFC
17.00: Tiszakécske–Szolnok
17.00: Szombathelyi Haladás–Kecskemét
17.00: Szentlőrinc–Siófok
17.00: Budaörs–Vasas
17.00: Soroksár–Aqvital FC Csákvár
17.00: Ajka–DVTK

38. FORDULÓ
Május 22.

17.00: Békéscsaba–III. Kerületi TVE
17.00: Aqvital FC Csákvár–Ajka
17.00: Vasas–Soroksár
17.00: Siófok–Budaörs
17.00: Kecskemét–Szentlőrinc
17.00: Szolnok–Szombathelyi Haladás
17.00: PMFC–Tiszakécske
17.00: ETO FC Győr–Dorog
17.00: Nyíregyháza–Szeged-Csanád Grosics Akadémia
17.00: DVTK–Budafok

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 33 22 8 3 64–18 +46 74
2. Kecskeméti TE 33 18 8 7 57–33 +24 62
3. Diósgyőri VTK 33 18 8 7 52–37 +15 62
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 33 17 8 8 58–27 +31 59
5. BFC Siófok 33 14 12 7 37–32 +5 54
6. Szombathelyi Haladás 33 14 7 12 33–26 +7 49
7. Pécsi MFC 33 12 10 11 36–30 +6 46
8. Nyíregyháza Spartacus 33 12 10 11 40–43 –3 46
9. Soroksár SC 33 12 9 12 58–54 +4 45
10. Tiszakécske 33 12 5 16 39–55 –16 41
11. ETO FC Győr 33 11 8 14 40–43 –3 41
12. FC Ajka 33 11 8 14 42–46 –4 41
13. Szentlőrinc SE 33 9 12 12 33–41 –8 39
14. Budafoki MTE 33 10 8 15 36–43 –7 38
15. Dorogi FC 33 10 6 17 30–51 –21 36
16. Békéscsaba 1912 Előre 33 8 12 13 47–59 –12 36
17. FC Csákvár 33 8 11 14 47–53 –6 35
18. Budaörs 33 7 12 14 35–51 –16 33
19. Szolnoki MÁV FC 33 7 10 16 29–49 –20 31
20. III. Kerületi TVE 33 7 10 16 30–52 –22 31
Legfrissebb hírek

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
10 órája

Szegeden is nyert az újonc Gyirmót

Labdarúgó NB II
10 órája

Három pontot ért az idény első kövesdi gólja

Labdarúgó NB II
10 órája

Potya gól után döntetlenre kapaszkodott vissza a DVTK

Labdarúgó NB II
10 órája

Kazincbarcikán zsinórban a negyedik vereségét szenvedte el a Kozármisleny, lemondott a vezetőedzője

Labdarúgó NB II
10 órája

Az újonc otthonában nyert, továbbra is éllovas a Soroksár

Labdarúgó NB II
10 órája

Az utolsó percben gyűrte le a KTE a Videotont

Labdarúgó NB II
10 órája

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24