NB II: vasárnap még a Fradinak szurkolt, hétfőn lila-fehér győzelmet ünnepelt

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2022.04.26. 08:06
A labdarúgó NB II 34. fordulójának záró mérkőzésén a KTE hazai pályán 4–0-ra győzött a Szeged ellen, így a második helyen áll a tabellán. A találkozó után azzal a Katona Bálinttal beszélgetett az NSO Tv stábja, aki a Ferencvárostól szerepel kölcsönben Kecskeméten, miközben testvére, Mátyás az Újpest labdarúgója – pályára is lépett vasárnap a derbin. Emellett Szabó István vezetőedző értékelését is mutatjuk.

Szabó István szerint nem könnyű ezt a mérkőzést értékelni.

„Mert láttam, hogy rendkívül jó csapat a Szeged, ma mégis a mi akaratunk érvényesült. Nagyon tisztelem a szegedieket, és tisztában vagyok a problémáikkal, de nyilván a saját csapatomról szeretnék beszélni. A titok az volt, hogy amit a héten készültünk a gyenge pontokra, azt most rendkívül jól ki tudtuk használni. Ráadásul az volt az érzésem, hogy ma nekünk szinte minden sikerült, nekik nem. Gondolok itt a büntetőre, de több fordulópont is volt, amelyekből mi jöttünk ki jól. Összességében úgy éreztem, jobban játszottunk, és megérdemelten nyertünk.”

Katona Bálint szerint ez volt ebben az idényben az egyik legjobb meccsük.

„Ha nem a legjobb. Már a találkozó előtt is lehetett érezni mindenkin, hogy nagyon koncentrált volt. Persze tudtuk, hogy ez nagy lépés lehet előre. A mester nagyon felkészített mindenkit, ami meg is hozta a gyümölcsét.”

Vele kapcsolatban érdekesség, hogy a Ferencvárostól érkezett kölcsönbe Kecskemétre, miközben a testvére, Mátyás az Újpest játékosa, pályára is lépett a vasárnapi derbin – videónkban erről is beszélgetünk vele.

„Reális esélyünk már nincsen” – vége a szegedi feljutásról szőtt álomnak

LABDARÚGÓ NB II
34. FORDULÓ

KECSKEMÉTI TE–SZEGED-CSANÁD GA 4–0 (3–0)
Kecskemét, 1800
néző. Vezette: Pintér Csaba (Horváth Róbert, Szécsényi István)
KECSKEMÉTI TE: Varga B. – Tóth D. (Buna, 53.), Szabó A., Rjasko, Szalai G., Hadaró (Grünvald, 65.) – Nagy K. (Paudits, 80.), Vágó, Katona B. (Szuhodovszki, 65.) – Lukács D. (Szökrönyös, 80.), Tóth B. Vezetőedző: Szabó István
SZEGED: Molnár F. – Kővári, Ódor, Temesvári, Pejovics – Simon Á. (Haruna, 80.), Kovács M. – Dobronoky, Farkas A. (Germán, a szünetben), Csoboth (Dobos, 69.) – Gajdos. Megbízott edző: Adem Kapic, Andorka Péter
Gólszerző: Hadaró (1–0) a 22., Lukács D. (11-esből, 2–0) a 28.,Tóth B. (3–0) a 33., Tóth B. (4–0) az 54. percben
Kiállítva: Gajdos a 66. percben
MESTERMÉRLEG
Szabó István:
– Minden összejött! Jó csapat a Szeged, de a széleken megbontottuk a védelmét. A kiállítás után már eldugtuk a labdát, onnantól könnyebb helyzetben voltunk.
Andorka Péter: – A világnak nincs vége, az álmainknak igen. Öt perc alatt lenulláztuk magunkat. Mindig az hiányzik, aki nincs a csapatban, de nem lenne tisztességes a hiányzóinkra fogni a vereséget.
Legfrissebb hírek

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
11 órája

A hajrában bukott pontokat a Vasas, lesimázta a Kecskemét a Szegedet és feljutó helyre lépett előre – ez történt az NB II 16. fordulójában

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:01

A Kecskemét a végére felőrölte a Szegedet

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:55

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20
Ezek is érdekelhetik