NB II: Brlázs marad a Békéscsaba vezetőedzője

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.26. 22:38
null
Brlázs István Gábor irányít továbbra is (Fotó: Bencsik Ádám/Békés Megyei Hírlap)
A Békéscsaba 1912 Előre klubvezetősége úgy döntött, hogy Brlázs István Gábor marad a labdarúgó NB II-ben szereplő első csapat vezetőedzője a 2022–2023-as idényben – számolt be róla a klub honlapja.

 

A klub minden kérdésben dűlőre jutott a 46 éves békéscsabai trénerrel, aki élvezi a többségi tulajdonos, valamint a klubvezetőség bizalmát és támogatását, így az előttünk álló idényben is vezetőedzőként irányítja majd a lila-fehér együttest.

Brlázs István Gábor a 2021–2022-es kiírást még az NB III-as Békéscsaba II edzőjeként kezdte, de Schindler Szabolcs áprilisi távozása után „beugróként” – edzői pályafutása során már másodszor – az NB II-es első csapat trénere lett. Irányításával az együttes két győzelem mellett három vereséget szenvedett, de a második siker, a III. Kerületi TVE elleni 2–1-es diadal az utolsó fordulóban bennmaradást jelentett.

AZ NB II VÉGEREDMÉNYE
1. Vasas FC382510 380–22+5885
2. Kecskeméti TE3823 8 775–36+3977
3. Diósgyőri VTK3821 9 857–40+1772
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia3819 91064–34+3066
5. BFC Siófok381514 942–37 +559
6. Szombathelyi Haladás3816 91337–30 +757
7. ETO FC Győr3816 81457–46+1156
8. Soroksár SC3814101467–61 +652
9. FC Ajka3814 91549–49 051
10. Nyíregyháza Spartacus3813111445–51 –650
11. Pécsi MFC3812121438–39 –148
12. FC Csákvár3810131552–57 –543
13. Tiszakécske3812 62041–65–2442
14. Budafoki MTE3811 91839–50–1142
15. Békéscsaba 1912 Előre3810121653–69–1642
16. Szentlőrinc SE3810121639–57–1842
17. Dorogi FC3811 81935–60–2541
18. Szolnoki MÁV FC38 9111835–55–2038
19. Budaörs38 8141640–61–2138
20. III. Kerületi TVE38 9101936–62–2637

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbított Afrika-bajnok beállójával a Veszprém – hivatalos

Kézilabda
Tegnap, 10:30

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

NB II: új játékos érkezett Békéscsabára és Tiszakécskére

Labdarúgó NB II
2026.01.26. 11:12

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

„Lassan haladunk, de még nem hoztunk döntést” – Szoboszlai a szerződéshosszabbításról

Angol labdarúgás
2026.01.20. 15:08

Visszatért a korábbi csapatkapitány az NB II-es Szentlőrinchez

Labdarúgó NB II
2026.01.19. 21:49

NB II: a Csíkszeredáról távozó védő szülővárosában kötött ki; új fiatalok Mislenyben

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 08:11
Ezek is érdekelhetik