NB II: a III. Kerülettől vásárolt fiatal kapust az MTK

Vágólapra másolva!
2022.06.17. 07:15
null
Balázs József remek idényt futott a III. Kerületben, jutalmul az MTK-hoz szerződhetett (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB II-ben rajthoz álló MTK Budapest átigazolási díjért szerződtette a III. kerületi TVE 18 éves kapusát, Balázs Józsefet – számolt be róla az MTK honlapja.


Balázs József
az előző idényben 17 és fél évesen mutatkozott be az NB II-ben, és az idény során 33 bajnokin és egy kupamérkőzésen kapott lehetőséget. Összesen 11 tétmeccset hozott le kapott gól nélkül, teljesítményének köszönhetően bemutatkozhatott az U19-es válogatottban is.

A szezont követően egy nemzetközi elemző honlap kimutatásában remekül zárt: a kapusok esetében figyelt xG-mutatók terén (várható megelőzött gólok száma) ő teljesített a legjobban 7.8-as értékkel a fiatalok közül az NB II-ben.

Balázs egyébként nemcsak a kezével, de a lábával is remekül elboldogul: korábbi egyesületeiben mezőnyjátékosként is szerzett már tapasztalatot, több gólt is rúgott az elmúlt években.

A fiatal kapus három évre írt alá az MTK-hoz.

Nagyon szépen köszönöm a Kerületnek ezt az egy évet – ecsetelte az óbudaiak honlapján a kapus. – Sokat fejlődtem és sokat kaptam, tavaly nyáron a legjobb döntést hoztam, amikor Óbudára jöttem. A szívembe zártam ezt a klubot. Kívánom, hogy a csapat jövőre elérje célját, úgy érzem, ez menni fog a srácoknak.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők:Andrija Drljo(bosnyák, Szentlőrinc – kölcsönből vissza), Bene Domonkos, Juhász Bálint, Szőke Gergő, Vasvári Zoltán, Velicskó Szabolcs (mindannyian Sándor Károly Akadémia), Balázs József (III. Kerületi TVE), Biben Barnabás(Szentlőrinc – kölcsönből vissza),Bíró Bence(Pécsi MFC – kölcsönből vissza),Bognár István (Paks), Branislav Sluka(szlovák, MSK Zilina – Szlovákia, kölcsönből vissza),Kaka Amedome Godwords (ghánai, Nyíregyháza Spartacus – kölcsönből vissza),Kapronczai Gergely(Budaörs – kölcsönből vissza),Kosznovszky Márk(Tiszakécske – kölcsönből vissza),Lehoczky Roland(FC Ajka – kölcsönből vissza),Nagy Barnabás (Szentlőrinc – kölcsönből vissza), Prosser Dániel (Sönderjyske – Dánia, kölcsönből vissza), Zuigeber Ákos (Budafoki MTE – kölcsönből vissza)
Távozók: Ylber Ramadani(Aberdeen – Skócia), Vancsa Zalán (Lommel – Belgium),Varga Bence(Kecskemét – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
16 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
17 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

A hajrában bukott pontokat a Vasas, lesimázta a Kecskemét a Szegedet és feljutó helyre lépett előre – ez történt az NB II 16. fordulójában

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:01

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03
Ezek is érdekelhetik