NB II: Elek Ákos szakmai tanácsadó lesz a PMFC-nél – hivatalos

P. Gy.P. Gy.
2022.07.13. 11:34
null
Elek Ákos szakmai tanácsadó lesz a PMFC-nél (Fotó: Kurdi József/pmfc.hu)
A labdarúgó NB II-ben legutóbb 11. helyen zárt Pécsi MFC-nél lesz szakmai tanácsadó az aktív játéktól a nyáron visszavonult Elek Ákos – adta hírül a baranyai klub honlapja.

A 48-szoros válogatott, 33 esztendős középpályás tagja volt a Videoton első bajnokcsapatának, majd megfordult a Diósgyőrnél, légióskodott a török Trabzonspornál, a kínai Csangcsun Jatajnál, valamint a kazah FC Kajratnál. Aztán 2019-ben visszatért a fehérváriakhoz, ám az utóbbi két szezonban csak a piros-kékek NB III-as csapatában kapott szerepet. Nyáron lejárt a szerződése és úgy döntött, hogy felhagy az aktív labdarúgással.

A magyar válogatott tagjaként ott volt a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon, a portugálok elleni csoportmeccsen végig játszott, a belgák elleni nyolcaddöntőben pedig egy félidőre kapott játéklehetőséget. Már ekkor komoly sportvezetői ambíciói voltak, hiszen fiatalon eltökéltté vált a jövőjét illető folytatással kapcsolatban.

– Tudatosan készültem a labdarúgás utáni életemre. Már a húszas éveimben megfogalmazódott bennem, hogy a futball után nem az edzősködés, hanem a sportvezetői vonal foglalkoztat – mondta a Pécsi MFC honlapjának Elek Ákos, akinek a lehetséges baranyai szerepvállalásáról már korábban is írt a Nemzeti Sport Online. – Külföldi klubjaimnál, valamint a magyar válogatottnál is figyeltem a menedzsment működését. Több sportigazgatóval a mai napig tartom a kapcsolatot. A sportág iránti szenvedélyem és motivációm nem múlt el, végül idén nyáron jött el a pillanat, hogy a pályán már nem, sokkal inkább a háttérből szeretnék segíteni, mert nagy ambícióim vannak vezetőként.

Elek Ákos örül, hogy céljai eléréséhez bizalmat és lehetőséget kapott a PMFC-től, amelyet szakmai tanácsakódként segít a továbbiakban, a távlati célja pedig az, hogy sportigazgató legyen.

– Ezt is ugyanolyan tudatosan szeretném felépíteni, mint tettem azt játékos karrieremmel. Attól még, hogy labdarúgóként elértem valamit, nem jár alanyi jogon a tudás, folyamatosan képezni akarom magam. Az első egy év a tanulásról, valamint a tapasztalatszerzésről szól fűzte hozzá a korábbi válogatott futballista.

 

 

Legfrissebb hírek

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A BVSC ellen izzadta ki első sikerét a KTE

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:23