NB II: fiatal újpesti támadót szerződtetett a Szentlőrinc

R. Z.R. Z.
Vágólapra másolva!
2022.07.23. 19:58
null
Fiatal támadót szerződtetett a Szentlőrinc (Fotó: szetlorincse.hu)
A 22 éves Filipovic Markóval erősítette támadósorát a Szentlőrinc – adta hírül a baranyai klub honlapja. 

 

Filipovic Marko a Vasas Kubala Akadémián nevelkedett, majd 2017-ben került az Újpest kötelékébe. A lila-fehéreknek négy alkalommal is tagja volt az NB I-es keretnek, de az élvonalban nem mutatkozhatott be. A 2019–2020-as idényben a Vác NB II-es csapatában mutatkozott be a felnőttek között. Kölcsönben szerepelt még Bicskén és a szerb másodosztályban is. A legutóbbi bajnoki idényt a BVSC-Zugló NB II-es csapatánál töltötte, amelyben 19 bajnokin lépett pályára, és három gólt szerzett.

„A pályafutásomat többször is sérülések hátráltatták, nagyon bízom benne, hogy ezek most elkerülnek Szentlőrincen, mert ha így lesz, biztosan segíteni tudok a csapatnak abban, hogy elérje a célját, és bent maradjon! – mondta Filipovic Marko. – Nagyon örültem a baranyai klub megkeresésének, hiszen azt jelentette, hogy a másodosztályban futballozhatok a következő idényben, ahol véleményem szerint meg fogom állni a helyem. Ismerem a szakmai stáb tagjait, Jeremiás Gergőt és Kemény Kristófot, valamint a sportigazgatót, Fekete Tivadart is, ők garanciát jelentenek a kifogástalan szakmai munkára. Remélem, az előttünk álló hónapokban sok időt tölthetek majd a pályán, és jó játékkal, gólokkal, gólpasszokkal segíthetem a csapatot!”

A baranyai klub sportigazgatója, Fekete Tivadar bízik abban, hogy Filipovic több lesz, mint puszta tehetség: „Marko futballkarrierje nagyon ígéretesen indult, tizenhét évesen már az Újpest felnőttcsapatával edzett, készült nap mint nap, és közel volt ahhoz, hogy debütálhasson a legjobbak között. Jó úton járt, ám egy nyári edzőtábor során súlyos sérülést szenvedett, ami miatt lelassult, megtorpant a fejlődése. Nagyon mélyről jött vissza, de az akaraterejének köszönhetően immár százszázalékos állapotban van. Klubunknál meg fogja kapni azt a türelmet, amire szüksége van, s ha megfelelő elszántsággal dolgozik, biztos vagyok benne, hogy kihozza a benne rejlő potenciált!”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZENTLŐRINCNÉL
Érkezők:Csörgő Raul(Nyíregyháza),Czuczi Péter(Kaposvár – kölcsönből vissza),Daróczi Zoltán(III. Kerületi TVE), Filipovic Marko (Újpest, legutóbb BVSC – kölcsönben),Kiss-Szemán Péter(Vasas),Mervó Bence(Budafok – kölcsön után végleg),Rétyi Róbert(Vasas)
Távozók: Andrija Drljo(bosnyák-magyar, MTK Budapest – kölcsönből vissza),Biben Barnabás(MTK – kölcsönből vissza),Czuczi Péter(Majos SE),Harsányi István(PMFC),Mervó Bence(Budafok – kölcsönből vissza),Mucsányi Márk(Újpest II – kölcsönből vissza),Nagy Barnabás(MTK – kölcsönből vissza),Németh Barnabás(Honvéd II-MFA – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.12. 12:23

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik