NB II: Szentlőrincen folytatja a Fradiban nevelkedő játékos

2022.07.26. 06:57
null
Csilus Ádám sérüléssel bajlódott az elmúlt két évben, most újra felépítheti magát (Fotó: Kovácsevics Dusán/szentlorincse.hu)
A 25 éves Csilus Ádám a labdarúgó NB II-ben szereplő Szentlőrincnél folytatja pályafutását – számolt be róla a klub honlapja.


Csilus Ádám a Ferencvárosban kezdte a pályafutását, ahol az utánpótlásban végigjárta a ranglétrát. A zöld-fehéreknél írta alá első profi szerződését, Magyar Kupát és Ligakupát nyert a Fradival, valamint az NB I-ben bajnoki ezüstérmes lett. Ezt követően kölcsönben Soroksáron folytatta, majd a Puskás Akadémia következett, amelynek játékosaként bajnoki címet ünnepelhetett az NB II-ben. Következő állomáshelye Csákvár volt, majd az előző három évet Nyíregyházán töltötte a másodosztályban.

Sajnos az előző két évem nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, előbb a sarkamat műtötték, majd az Achilles-inam sérült meg – fogalmazott a klubhonlapon Csilus, aki rendszerint szélső védőként szerepelt, de a baranyaiak elsősorban védekező középpályásként számítanak rá. – Nem voltam túl szerencsés ebben az időszakban, de inkább előre tekintek: nagyon hálás vagyok a Szentlőrincnek, hogy lehetőséget kínált nekem ebben a helyzetben. Sokat jelentett, hogy a sportigazgatót, Fekete Tivadart régóta ismerem, az pedig döntő volt számomra, hogy folyamatosan éreztette velem, mindenáron szerződtetni akar. Nagyon mélyről jövök vissza, de épp ezért nagy bennem a bizonyítási vágy. Szeretném újra megmutatni, nemcsak magamnak, hanem másoknak is, hogy annak idején nem véletlenül játszottam olyan klubokban, mint a Fradi, vagy a Puskás Akadémia.”

Fekete Tivadar sportigazgató szerint Csilus Ádám náluk újra felépítheti magát.

Hosszú rehabilitáción volt túl, s bár teljesen felépült, nem igazán kapta meg azt a bizalmat, amelyre szüksége lett volna – ecsetelte Fekete. – Azért kerestük meg, mert nem volt kérdés, hogy segítségünkre lehet, hiszen jó korban van, nagyon tehetséges futballistának tartom, Szentlőrincen pedig meg fogja kapni azt a türelmet, ami ahhoz kell, hogy visszatérjen arra az útra, amelyen korábban járt, és újra felépítse magát. Hosszú tárgyalásokon vagyunk túl, nagyon örülök neki, hogy végül igent mondott az ajánlatunkra, mert a klubunk számára is fontos, hogy egy ilyen pedigrével rendelkező játékos minket választott.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZENTLŐRINCNÉL
Érkezők: Csilus Ádám (Nyíregyháza), Csörgő Raul (Nyíregyháza),Czuczi Péter (Kaposvár – kölcsönből vissza), Daróczi Zoltán (III. Kerületi TVE),Kiss-Szemán Péter (Vasas), Mervó Bence (Budafok – kölcsön után végleg), Rétyi Róbert (Vasas)
Távozók: Andrija Drljo
(bosnyák-magyar, MTK Budapest – kölcsönből vissza), Biben Barnabás (MTK – kölcsönből vissza), Czuczi Péter (Majos SE),Harsányi István (PMFC), Mucsányi Márk (Újpest II – kölcsönből vissza), Nagy Barnabás (MTK – kölcsönből vissza), Németh Barnabás (Honvéd II-MFA – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Távozott a DVSC-től és részt vesz a szerződés nélküli profik csapatkereső táborában

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:24
Ezek is érdekelhetik