NB II: szolnoki fiatallal erősített a Kazincbarcika

R.Z. R.Z.R.Z. R.Z.
2022.07.06. 08:36
null
Kurdics Levente kék-sárgában folytatja (Fotó: kbsc.hu)
A 19 éves Kurdics Leventével erősítette támadószekcióját a Kolorcity Kazincbarcika SC – számolt be róla a klub honlapja.

Kurdics Levente eddigi pályafutása során kizárólag a Szolnok különböző korosztályú utánpótlás csapataiban, valamint az idáig másodosztályban szereplő felnőtt csapatban lépett pályára. Az NB II-ben 17 évesen a 2019/2020-as szezonban mutatkozott be. A kieséssel végződő előző bajnoki szezonban összesen 32 mérkőzésen kapott lehetőséget, ezeken két gólt szerzett.

„Mivel szerettem volna folytatni NB II-es pályafutásom, jó döntésnek láttam Kazincbarcikára igazolni. A felkészülés harmadik heténél tartunk, nagyon jól érzem magam, jók az edzések és csapattársaimmal is jól megy a közös munka. Bízom abban, hogy a csapat a bajnokságban minél jobban szerepel majd és minél jobb eredményeket érünk majd el.”– árulta el a fiatal támadó.

Kurdics akár már ma bemutatkozhat új csapatában, hiszen a Kazincbarcika 17 órától hazai pályán játszik felkészülési mérkőzést az élvonalbeli Mezőkövesd ellen.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAZINCBARCIKÁNÁL
Érkezők:Arday Dominik(FTC II),Hleba Tamás(Szolnoki MÁV FC), Kurdics Levente (Szolnoki MÁV FC),Lippai Tibor(Füzesgyarmat),Megyeri Gábor(Bp. Honvéd – kölcsönbe),Székely Dávid(DEAC),Szekszárdi Tamás(Szolnoki MÁV FC),Takács Tamás(Csákvár)

Távozók:Bognár Dávid(Paks – kölcsönből vissza),Keményffy Máté(?),Kréti Gergő(?),Kristófi Sándor(?),Márton András(?),Pinyaskó László(?),Rjaskó Viktor(?),Schildkraut Krisztián(?)

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
17 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38