NB II: újabb négy távozót jelentett be a Csákvár

R.Z. R.Z.R.Z. R.Z.
2022.07.06. 13:21
null
Kalmár Benedek a szlovák másodosztályban folytatja pályafutását (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap - archív)
Az alapembernek számító Major Gergő mellett további három játékos távozott a Mátraházán edzőtáborozó Csákvártól – olvasható a klub honlapján.

Július 4. és 9. között Mátraházán edzőtáborozik az Aqvital Csákvár csapata. A Fejér megyei klubbal nem tartott az edzőtáborba Hosszú Zétény, Kalmár Benedek, Major Gergő és Papp Zsombor sem, hiszen mindannyian távoznak a fejér megyei klubtól.

Hosszú Zétény visszatért a felcsúti Puskás Akadémiára, mivel már nem tartozik bele a fiatalszabály korosztályába. Távozott a harmadik számú kapus Papp Zsombor is, aki az előző szezonban egy alkalommal sem kapott lehetőséget a bizonyításra. Kalmár Benedek új csapata a szlovák másodoszályú KFC Komárno, melyhez már csatlakozott is a 19 éves játékos. Szintén távozik Major Gergő, akinek június 30-án lejáró szerződését annak ellenére sem hosszabbították meg, hogy az előző szezonban jobbára kezdőként, 26 alkalommal is pályára lépett. A csákvári klub információ szerint Major a Siófok játékosa lesz.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ AQVITAL FC CSÁKVÁRNÁL
Érkezők:Hornyák Marcell(Diósgyőr – kölcsönbe),Jánky Barnabás(Gárdony),Karacs Dániel(Gyirmót FC Győr – ismét kölcsönbe),Torvund Alexander(Mezőkövesd )
Távozók:Hosszú Zétény, Molnár Rajmund, Ominger Gergely(mindannyian Puskás Akadémia – kölcsönből vissza),Kalmár Benedek(Puskás Akadémia – kölcsönből vissza, onnan Komárno – Szlovákia),Major Gergő(Siófok?),Mim Gergely(Puskás Akadémia – kölcsönből vissza, onnan ZTE, kölcsönbe),Derekas Zoltán(Mezőkövesd – kölcsönből vissza),Makrai Gábor(DVTK – kölcsönből vissza),Papp Zsombor(?),Takács Tamás(Kazincbarcika)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46