NB II: már nem Tóth László a Kozármisleny vezetőedzője

K. Zs.K. Zs.
2022.08.31. 17:01
null
Tóth László (Fotó: Dunántúli Napló/Löffler Péter)
Távozik a Kozármisleny vezetőedzői posztjáról Tóth László – tudtuk meg a 6. forduló után a tabella 17. helyén álló NB II-es labdarúgócsapat hivatalos honlapjának szerdai híréből.

A korábban utánpótlásműhelyekben, akadémiai korosztályokban edzősködő, tavasszal a Budafok asszisztensedzőjeként dolgozó Tóth László nyáron lett a Kozármisleny vezetőedzője, s bár a nyári felkészülést jónak értékelte a vezetőség, az NB III Közép-csoportjának bajnokaként feljutó csapat az NB II első hat fordulójában csak négy pontot szerzett.

„Úgy tűnt, mintha megtorpant volna a csapat – indokolja a mostani változtatást a klubhonlap. – A védekezés stabilizálódott, már nem kaptunk annyi gólt, mint az első három fordulóban (8-at), de sajnos a támadójátékunk is visszaesett közben, több mint három és fél mérkőzés óta (318 perce) nem találtunk be, így az utóbbi négy bajnokin csak egy pontot szereztünk. Mivel az NB II-ben nem nagyon férnek bele a tartós hullámvölgyek, könnyen leszakadhat egy csapat, ezért a soron következő rangadók előtt, illetve még a válogatott szünetet megelőzően úgy döntött a klubvezetés, hogy új impulzusokra van szükség, emiatt változtat a vezetőedző posztján.”

Egyelőre nem közölték, ki lesz a csapat új vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Vereséggel mutatkozott be Dragan Vukmir új csapata kispadján

Labdarúgó NB II
10 órája

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
14 órája

Két pontos távoli lövés döntött, nyert a Diósgyőr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:45

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Még a harmadik fordulónak sincs vége, máris itt a Serie A első edzőváltása

Olasz labdarúgás
2026.09.07. 07:45

Megvan a Misleny első sikere, a Mezőkövesd legyőzésével

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 16:47

Két játékos érkezett Újpestről az NB II-es Kozármislenyhez

Labdarúgó NB II
2026.09.04. 15:32

Újabb DVTK-vereség; a Mezőkövesd négy, a KTE három gólt szerzett – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:25