Felkészülés: gólzáporos döntetlen a Győr és a DAC között

2022.09.23. 22:14
null
Fotó: Lelkes Ernő
Zárt kapus felkészülési mérkőzésen a Dunaszerdahely a Mol Akadémián 3–3-as döntetlent játszott az NB II-es ETO ellen.

A hazaiak a válogatottaknál szereplő játékosokon (Blackman, Ciganiks, Fazlagics, Kácer, Nebyla, Ramadan és Krsztovics) kívül több sérültre vagy betegre (Kruzliak, Davis, Riszvanisz, Balic, Veselovsky) sem számíthattak. Ezért a somorjai fiókcsapatból Nagy Péter és Franck Bahi, míg az U19-es gárdából Marko Beran is sárga-kékbe öltözött.

A vezetést Kalmár Zsolt kiugratása után Szánthó Regő szerezte meg a DAC-nak, hat perccel később Zseljko Gavrics beadását Kalmár fejjel küldte a hálóba, majd a vendégek Borsos Filip révén szépítettek. Az első játékrész legvégén ismét Gavrics passzolt jól Kalmárhoz, aki megtalálta a minimális rést a kapus jobb keze és a kapufa között. A 61. percben Bencze Márk szögletét Fodor Ferenc fejelte védhetetlenül a kapuba, a végeredményt pedig Kovács Krisztián állította be.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DAC–ETO FC 3–3 (3–1)
G:
Kalmár 2, Szánthó, ill. Borsos, Fodor, Kovács K.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: három góllal kikapott a Nyíregyháza cseh ellenfelétől

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 20:10

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 20:04

Tuboly Máté még nem tudja, hol kezdi az új idényt

Légiósok
2026.06.29. 14:20

Harmadik lett az ETO FC a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 22:02

Sikeres magyar főpróba az oroszok ellen

Kosárlabda
2026.06.28. 21:30

Kikapott az ETO, DAC–Csíkszereda döntő lesz a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:42

Az angol másodosztályban folytathatja a 21 éves magyar középpályás – sajtóhír

Légiósok
2026.06.23. 10:09

DAC: több mint egy év után bejelentett sportigazgató és norvég balhátvéd érkezett – hivatalos

Minden más foci
2026.06.22. 16:23
Ezek is érdekelhetik