NB II: az MLSZ engedélyezi a korábbi meccsidőpontokat, halasztásokat

Vágólapra másolva!
2022.10.20. 14:20
null
Illusztráció: Dömötör Csaba
A Magyar Labdarúgó-szövetség megértően állt az NB II-es csapatok kezdeményezéséhez, azaz engedélyezi a mérkőzések korábbi megrendezését, esetleges halasztását, hogy ezzel is spórolhassanak a rezsiköltségeken.

Mint arról beszámoltunk, az NB II-es csapatok a megemelkedett energiaárak miatt kérvényezték az MLSZ-nél, hogy a mérkőzések korábbi időpontban kezdődjenek, azaz ne villanyfénynél kelljen játszaniuk, mert így tudnak spórolni a rezsin.

„Az MLSZ elnöksége szabályozási segítséget nyújt a kluboknak a rezsiköltségek ügyében – válaszolta a Nemzeti Sport érdeklődésére Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője. – Már szeptember 16-án határozatot hozott arról, hogy a sportszervezetek módosíthatják mérkőzéseik előre kitűzött időpontjait a közüzemi díjak jelentős mértékű megemelkedésének indokával, amely rendkívül indokolt esetnek tekintendő. Éppen ezért a gyakorlatban az NB II-es csapatok eddigi időpontmódosítási kérelmeit az MLSZ versenybizottsága jóváhagyta.”

Az NB II-es sportszervezetek ettől az intézkedéstől jelentős költségcsökkenést várnak. Elképzeléseik szerint a mérkőzések kezdési időpontja jellemzően 13 óra lenne, ettől a helyi viszonyok függvényében el lehet térni, de a kezdési időpont legkésőbb 15 óra.

Sipos Jenő elmondta, „amint az ország egészében, úgy a labdarúgásban is a legfontosabb kérdések között szerepel a megnövekedett infláció és a közüzemi számlák összegének növekedése. Az ezekre történő megfelelő felkészülés és a problémák megoldása a sportszervezetek feladata, de a szövetség a saját eszközeivel minden sportszervezetnek segítséget kíván nyújtani.”

A fent említett elnökségi döntés mellett további felmentésekkel is könnyítette a klubok helyzetét a szövetség, például az őszi idényre kiírt mérkőzéseket tavasszal is pótolhatják, illetve – végső esetben – a díjak jelentős mértékű megemelkedésének indokával bármikor lemondhatják a találkozókat a csapatok és ilyen esetben az MLSZ semmilyen szankciót nem alkalmaz – tudtuk meg Sipos Jenőtől.

Az amatőr versenysorozatok mérkőzései akár alacsonyabb minősítésű pályán is megrendezhetőek.

„Továbbá az MLSZ engedélyezi, hogy a keretek megemelése nélkül, azaz többlet forrás nélkül át lehet csoportosítani az MLSZ által közvetített forrásokat. Ez azt jelenti, hogy a sportszervezetek a növekvő rezsi/bérleti díjra költhetnek olyan halasztható, csökkenthető kiadásokat, amelyet eredetileg másra terveztek” – tette hozzá Sipos Jenő.

Legfrissebb hírek

NB I, NB II: az MLSZ öt csapatot büntetett meg obszcén szurkolói bekiabálásokért

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:10

Meglepetés: ebben a mezben játszik a magyar válogatott Portugália ellen – kép

Magyar válogatott
2025.09.09. 14:56

Ismertette az MLSZ a legfontosabb tudnivalókat a Dublinba utazó szurkolókkal

Foci vb 2026
2025.09.05. 14:40

Vb-selejtező: Csányi Sándor meglátogatta a válogatottat

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:56

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

A Diósgyőrt, a Zalaegerszeget és a Nyíregyházát is felfüggesztett szektorbezárással büntette az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 17:59

Négy meccsre tiltották el a brutálisan szabálytalankodó csákvári játékost

Labdarúgó NB II
2025.08.27. 10:24

A vb-selejtezőre készülő keretbe kerülhet Ötvös Bence

Magyar válogatott
2025.08.26. 10:11
Ezek is érdekelhetik