NB II: a korábbi NB I-es játékos is távozik Mislenyből

2022.12.21. 07:10
Kulcsár Kornél mellett Szabó Dominik is távozik a labdarúgó NB II-ben szereplő Kozármislenytől – számolt be róla a klub honlapja.

A Kaposváron nevelkedő Kulcsár Kornél az NB I-ben a Szombathelyi Haladás színeiben mutatkozott be, majd a Lombard Pápától vezetett az útja a másodosztályba, ahol a Mezőkövesdet, a Kisvárdát, az ETO FC Győrt, a Sopront, a Mosonmagyaróvárt, a Zalaegerszeget és a Budafokot is erősítette.

A 31 éves középpályás nyáron 100 NB I-es, valamint több mint 200 NB II-es mérkőzéssel a háta mögött igazolt a másodosztály újoncához, a Kozármislenyhez, hogy rutinjával segítse az együttest. A bajnokság elején általában kezdőként kapott lehetőséget, de az őszi szezon végén a kispadra szorult; rövid kozármislenyi pályafutása alatt 13 NB II-es bajnokin húzta magára a kék-fehér szerelést.

A másik távozó, a 24 esztendős Szabó Dominik két és fél évet töltött Kozármislenyben. A középpályás aktív tagja volt az előző idényben NB III-as bajnoki címet szerző csapatnak, hiszen egy kivételével valamennyi bajnokin pályára lépett, melyeken 9 gólt szerzett. A most futó NB II-es idény sérüléssel kezdődött számára, de miután felépült, nem kapott elegendő játéklehetőséget – hét alkalommal lépett pályára csereként és kétszer talált be.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Varasdi Dániel, Bognár Dávid és Clinton Osei már elhagyta a Kozármislenyt.

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
6 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38