NB II: fél évet sem töltött Győrben Kovács István

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.12.06. 15:06
null
Kovács István alig fél év után távozott Győrből (Fotó: Laufer László/Dunántúli Napló)
A labdarúgó NB II-ben 19 mérkőzés után a 11. helyen álló ETO FC Győr hivatalos honlapján számolt be róla, hogy szerződést bontott nyáron a Mol Fehérvár FC-től igazolt válogatott középpályásával, Kovács Istvánnal.

A középpályás az eto.hu-n elmondta, nem tud a továbbiakban segíteni a csapatnak, ezért kérte szerződése felbontását, így közös megegyezéssel távozik. A játékos tizenhét mérkőzésen lépett pályára ETO-mezben, melyeken két gólt szerzett.

„Köszönöm szépen a lehetőséget és a bizalmat az ETO-nak” – kezdte Kovács István. – Sajnálom, hogy nem tudtam olyan teljesítményt nyújtani a pályán, amit a klub várt tőlem, és amit én is elvártam magamtól. Ennek következtében jeleztem a klubvezetés felé, hogy szeretném megszüntetni a szerződésem, amiben partnerek voltak. További sok sikert kívánok az ETO-nak!” – tette hozzá a középpályás.

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.12. 12:23

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Tiszakécskén folytatódott a BVSC vesszőfutása

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 20:58

Parádézott a Vasas Mislenyben, félbeszakadt a Honvéd meccse, a Mezőkövesd ugrott az élre – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 20:55

Hat forduló után megszületett az első soroksári győzelem

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 20:55

Hajrágóllal nyert a Csákvár az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:50

Magabiztos győzelmet aratott a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:50

Büntetőkkel győzött a Békéscsaba a Budafok ellen

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:47
Ezek is érdekelhetik