NB II: rutinos balhátvédet szerződtetett a Kozármisleny

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.25. 09:08
null
Bor Dávid a Kozármislenyben folytatja pályafutását (Fotó: Kozármislenyfc.hu)
A labdarúgó NB II-ben sereghajtó Kozármisleny együttesében folytatja pályafutását a téli átigazolási időszak óta csapat nélküli balhátvéd, Bor Dávid – számolt be róla a klub honlapja.

A 28 éves Bor Dávid januárban távozott a Békéscsabától, azóta nem volt csapata, így szabadon igazolható játékosként igazolt a Kozármislenyhez. A ballábas labdarúgó már egy ideje a mislenyiekkel edzett és meggyőzte a szakmai stáb tagjait, hogy érdemes őt szerződtetni.

Bor Dávid 2014. június 1-jén a Paks színeiben a Ferencváros ellen mutatkozott be a magyar élvonalban. A Tolna megyeiek első csapatában azonban nem tudott stabil helyet kiharcolni magának, ezért kölcsönjátékosaként később szerepelt a Balmazújvárosban, a Dorognál, Sopronban és Soroksáron is. 2020 nyarán aztán végleg távozott Paksról, majd másfél évet Csíkszeredán töltött, a román másodosztályú FK Csíkszereda együttesében játszott. Erdélyből tavaly télen igazolt Békéscsabára, ahol egy évet töltött el. Összesen 102 alkalommal szerepelt a magyar másodosztályban.

Bor Dávid (jobbra) épp volt csapata, a Békéscsaba ellen mutatkozhat be a Kozármisleny színeiben (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Bor Dávid (jobbra) épp volt csapata, a Békéscsaba ellen mutatkozhat be a Kozármisleny színeiben (Fotó: Dömötör Csaba, archív)

Érdekesség, hogy Bor Dávid azon kevés labdarúgó közé tartozik, aki a megyei másodosztálytól kezdve az élvonalig minden bajnoki osztályban szerzett gólt Magyarországon.

Bor Dávid április 2-án éppen volt csapata, a Békéscsaba ellen mutatkozhat be új együttese, a Kozármisleny színeiben.

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.12. 12:23

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33
Ezek is érdekelhetik