NB II: a visszavonulást fontolgatja a 63-szoros magyar válogatott támadó

D. S. B.D. S. B.
2023.04.20. 16:07
null
Priskin Tamás a visszavonulást fontolgatja (Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld)
Nyáron lejár a szerződése a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győrnél a 63-szoros magyar válogatott támadónak, Priskin Tamásnak, aki egyelőre nem döntött pályafutása jövőjéről, de mint az M4 Sportnak elmondta, hajlik rá, hogy visszavonul.

 

„Jobban hajlok afelé, hogy befejezem a pályafutásomat és felhagyok a futballal. Egyelőre nem tudom száz százalékkal állítani, mert néha még úgy érzem, lenne bennem” – mondta Priskin Tamás, megemlítve: már foglalkozik pályafutása utáni karrierjével és vállalkozása mellett tanulmányaira is hangsúlyt fektetne.

„Egyetemre is jelentkeztem, bízom benne, sikerül felvételt nyernem és sportszervezői, sportvezetői szakon sikerül majd tanulnom. Nagyon fontosnak tartom, hogy a labdarúgás befejezése után próbáljam magam képezni és tanuljak” – mondta a 63-szoros magyar válogatott támadó.

„Örök emlék számomra a norvégoknak lőtt gólom és az Eb-n való szereplés. Nagyon büszke vagyok arra, hogy felvidéki magyarként a magyar válogatottban játszhattam” – mondta a 36 éves révkomáromi születésű Priskin Tamás, aki a norvégok elleni pótselejtezőn szerzett góljával sokat tett azért, hogy a magyar válogatott ott legyen a franciaországi kontinensviadalon, s a 2016-os Eb-n két mérkőzésen (Ausztria ellen csereként, Izland ellen kezdőként) pályára is lépett.

Legfrissebb hírek

Gólzápor a Szőnyi úton, a BVSC ötször, a Soroksár kétszer talált a kapuba

Labdarúgó NB II
8 órája

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
18 órája

Négy kiállítás Csákváron, vesztett állásból nyert a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2026.10.11. 16:55

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55

Hét találat, öngól, tizenegyes és mesterhármas: tovább száguld a Tiszakécske

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:54

Ádám Martin első szegedi gólja pontot ért a Mezőkövesd ellen

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:50

Nagy Tamás fejesével győzte le a Gyirmót a Nagykanizsát

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:49