Játékossors: Vaskó Tamás húsz év után búcsúzik a profi futballtól
– A klubja, az Aquital Csákvár titokban tartotta a visszavonulását – miért?
– A győri meccs előtt benne volt a pakliban, hogy osztályozóra kényszerülünk, s a ráadásban természetesen pályára léptem volna még – mondta lapunknak Vaskó Tamás, aki 12-szer volt válogatott, és 39 évesen úgy döntött, visszavonul az aktív futballtól. – Bár a pályán így elmaradt a búcsúztatás, ám a lefújást, illetve a bennmaradást követően azért nem feledkeztek meg rólam a srácok.
– Húsz év a profi futball világában nem csak Magyarországon számít ritkaságnak…
– Nyolcéves korom óta a pálya volt az otthonom, édesapám vitt le annak idején az első edzésre az ESMTK-hoz. Suli, edzés, tanulás, suli, edzés, tanulás váltogatta egymást folyamatosan. Tizenkilenc esztendős voltam, amikor bemutatkoztam az Újpest színeiben az NB I-ben és most, harminckilenc évesen, az NB II-es Csákvárral zárul le a hosszú korszak az életemben.
– Tartalmas pályafutást tudhat magáénak?
– Emlékekben, történetekben nincs hiány, az egész újság nem lenne elég, ha mindent papírra akarnánk vetni. Nyertem bajnoki címet az élvonalban, Szuperkupát, Ligakupát a Videotonnal, ezüstérmet az Újpesttel, bronzot a Vasassal, játszottam Magyar Kupa-döntőt angyalföldi színekben. Egy évet eltöltöttem Angliában, a Bristol Citynél, pályára léptem a Championshipben, az FA-kupában és a Ligakupában, több mint harminc meccsen játszottam az Avellinóval a Serie B-
ben. Tizenkét alkalommal magamra ölthettem a válogatott mezét, hétszer nyertünk is. Szóval, számtalan szép emléket kaptam a futballtól.
– Kereszt- és oldalszalag-szakadás, kilenc hónap kényszerpihenő…
– Nos, az a sérülés is kellett ahhoz, hogy ilyen hosszúra nyúlt a pályafutásom. Lejárt a szerződésem az aktuális klubomnál, egyedül kellett a rehabilitációt megcsinálnom, ám mentálisan nagyon megerősödve tértem vissza a pályára.
– Anglia volt a nagy álom – ez igaz?
– Olyan közegbe csöppentem a Bristol Citynél, amilyenről Magyarországon akkor álmodni sem mertünk. Mindenki úgy dolgozott a klubnál, hogy mi, játékosok, sztárként éltük a mindennapjainkat. Nagyon erős bajnokság volt, s abban az időben több válogatott társam is a Championshipben futballozott. Priskin Tamás, Buzsáky Ákos, Fülöp Márton, Gera Zoltán… Kölcsönben voltam kint, s bár vitt volna a Leicester, sajnos nem jött össze az üzlet az Újpesttel. Sokat azért nem bánkodtam, mert egy év Olaszország következett, vagyis egészen más futballkultúra, de a Serie B-ben taktikailag nagyon sokat fejlődtem. A legnagyobb szívfájdalmam is ehhez a sorozathoz kötődik: jól ment a játék, a téli átigazolási időszakban vitt volna az első osztályú Reggiana, de… Mivel az ősszel pályára léptem már az Újpestben és az Avellinóban is, a szabályok értelmében nem kaphattam volna játékengedélyt.
– Húsz év aktív játék után maradt hiányérzete?
– Mindent egybevetve azt szoktam mondani, lehetett volna jobb és rosszabb is. Úgy érzem, mindent megtettem, hogy kihozzam magamból a legtöbbet, ami meg nem rajtam múlott, azon felesleges bánkódni.
– Hogyan tovább?
– Egyetemet végeztem, A-licences edzői végzettségem van, szóval, komolyan készültem a futball utáni életre. Nem szeretnék elszakadni a labdarúgástól, bízom benne, hogy találok magamnak értelmes elfoglaltságot a magyar futballban.
