NB II: egy játékos érkezett a Szegedhez, egy távozott

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.24. 07:17
null
Farkas Aurél távozott Szegedről (Fotó: Gémes Sándor/Délmagyarország)
A Puskás Akadémia 21 éves védekező középpályása, Radics Márton a következő idényt kölcsönjátékosként a Szeged-Csanád Grosics Akadémia NB II-es labdarúgócsapatánál tölti, míg Farkas Aurél távozott a szegediektől és Csákváron folytatja – számolt be róla a klub honlapja.


A 21 éves Radics Márton a Puskás Akadémiában 2019 nyarán bemutatkozhatott az NB I-ben és összesen 18 mérkőzésen szerepelt felcsúti színekben az élvonalban. 2021 tavaszán kölcsönadták az NB II-es Gyirmótnak, amelynél az idény végén feljutást ünnepelhetett. Az élvonalban alapemberként 27 találkozón lépett pályára a győri klub játékosaként. A védekező középpályás az előző bajnokságot is kölcsönjátékosként, mégpedig Diósgyőrben töltötte, 9 másodosztályú bajnokin szerepelt a bajnokcsapatban.

Egyértelműen feljutási ambíciókkal érkeztem Szegedre! – mondta Radics. – A klub körülményei teljes mértékben adva vannak ehhez a célhoz. A vezetőség részéről felvázolt koncepció tetszett, látnak bennem potenciált, ez is a döntés mellett szólt. Szeretnék minél több játéklehetőséghez jutni és ezáltal hasznos tagjává válni a csapatnak.”

A 29 éves Farkas Aurél azonban távozik Szegedről és három és fél év, illetve hetven mérkőzés után visszatér a Csákvárhoz. A védekező középpályás korábban másfél esztendőn keresztül már erősítette a csákváriakat.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED-CSANÁD GA-NÁL
Érkezők: Daru Bence
(Kozármisleny – kölcsönből vissza), Dimitrije Acsimovics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia),Magyar Zsolt (Szeged-Csanád GA), Óvári Zsolt (ETO FC Győr), Palincsár Martin (MTK), Radics Márton (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Vaits Marcell (Hódmezővásárhely – kölcsönből vissza)
Távozók:
Géresi Krisztián (Vasas – kölcsönből vissza, onnan ?), Szatmári Lóránd (?), Szakály Dénes (Csákvár), Farkas Aurél (Csákvár), Kundrák Norbert (Debreceni VSC – kölcsönből vissza), Rédling Kevin (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Simon Ádám (visszavonult), Vári Barnabás (visszavonult)

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
4 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
4 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
15 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
22 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

A hajrában bukott pontokat a Vasas, lesimázta a Kecskemét a Szegedet és feljutó helyre lépett előre – ez történt az NB II 16. fordulójában

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:01

A Kecskemét a végére felőrölte a Szegedet

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:55

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26
Ezek is érdekelhetik